Világbajnoksággal népszerűsíti az egészséges életmódot és táplálkozást a Danone
22.000 néző szurkolta végig a marrakeshi Grand Stadionban a Danone junior világkupájának döntő mérkőzését Zinedine Zidane, a program nemzetközi nagykövetének társaságában. Az ötnapos világbajnokság során a Magyarországot képviselő Vasas Kubala Akadémia 12 éves utánpótlás csapata 7 mérkőzésből három alkalommal győzött, a torna marokkói győzelemmel zárult. A program célja, hogy világszerte felhívja a gyerekek figyelmét a sportolás és az egészséges táplálkozás, mindennapi joghurtfogyasztás fontosságára.
Világbajnokság az egészséges életmódért
A világ legnagyobb, 10-12 éves gyerekeknek szóló futball tornáját immár 15. alkalommal rendezte meg a Danone, azzal a céllal, hogy a fiatalok között népszerűsítse a sportolást és az egészséges táplálkozást. 2006. óta először, Magyarország ismét részt vett a bajnokságon. A helyi válogatók nyáron zajlottak le, a győztes a Vasas Kubala Akadémia azóta U13-assá érett csapata lett.
„A rendezvény során kiemelten figyeltünk arra, hogy a gyerekek egészségesen étkezzenek és a sportolás mellett a folyamatos kalcium és vitaminbevitelt is szem előtt tartsák. A meccsek közötti szünetben például játékos formában foglalkoztunk a kiegyensúlyozott táplálkozás és a folyamatos hidratálás fontosságával, s bízunk benne, hogy a sport- és kulturális élmények mellett a gyerekek magukkal viszik a mindennapos zöldség, gyümölcs és joghurtfogyasztás szokását” – mondta Kiss Beáta, a Danone Magyarország vállalati külső kapcsolatok igazgatója.
32 ország tornája
5 kontinens, 32 ország és mintegy 400 gyermek vehetett részt a Danone Focikupa nemzetközi döntőjén Marokkóban, Marrakeshben. Az október 23-a és 28-a között megrendezett bajnokság döntő meccseire a Grand Marrakesh Stadionban került sor, ahol a dobogós helyekért zajló meccseket a program nemzetközi nagykövete, Zinedine Zidane is személyesen, a pálya széléről követte figyelemmel.
„Hatalmas élményt jelent a gyerekeknek, hogy a Danone-nak köszönhetően részt vehettek egy ilyen szintű világkupán. Amellett, hogy összemérhették erejüket és technikai felkészültségüket a többi ország játékosaival, betekintést is kaphattak más kultúrájú, pl. afrikai, ázsiai futball stílusokba, amikből később sokat profitálhatnak” – mondta Ambruska Péter, a bajnokságon résztvevő csapat edzője. „Emellett a gyerekek megismerhették a marokkói kultúrát, ülhettek például teveháton, találkoztak kígyóbűvölővel és valószínűleg soha nem ettek még annyi joghurtot, mint ezalatt az öt nap alatt” – tette hozzá.
A bajnokságon Marokkó, Mexikó és Franciaország végzett dobogós helyen, a magyar csapat 7 mérkőzésből 3 alkalommal, Olaszország, Egyiptom és az Egyesül Arab Emirátusok ellen győzedelmeskedett.
Kapcsolódó cikkeink
Túlsúly, alultápláltság, tanulságok: Lezárult a GYERE® Online Program hatásvizsgálata
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) sikeresen zárta hároméves GYERE®…
Tovább olvasom >Változás a Danone magyarországi vezetésében: Csaplovics Péter az új értékesítési igazgató
2025. májusától Csaplovics Péter tölti be a Danone magyarországi értékesítési…
Tovább olvasom >A friss zöldség-gyümölcshöz való hozzáférés megkönnyítéséért kampányol az Innocent Drinks
A neves gyümölcslé-márka, az Innocent Drinks jótékonysági partnereivel és az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Folytatódik az áreső a PENNY-ben
Folytatja az alapvető háztartási és higiéniai termékek áresőjét a PENNY…
Tovább olvasom >A Heineken mesterséges intelligenciával oltja szomját az adatkezelésbe
A Heineken az SAP AI megoldásával egyszerűsíti az adatelemzést munkatársai…
Tovább olvasom >