Vidéken terjeszkedik az Ezermester

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 04. 06. 00:02

Eddig harminchat üzlet csatlakozott az egységes cégér alatt működő magyar barkácspiaci beszerzési társuláshoz, év végére pedig akár a százat is elérheti a tagok száma.

„Jelenleg harminchat üzletünk működik országszerte. Felük a fővárosban és környékén, fele pedig hazánk más régióiban. Az egyensúly azonban lassan a vidéki boltok felé tolódik. Úgy tűnik, a fővárosi vállalkozók – túlértékelve saját helyzetüket – kevésbé érzik szükségesnek az összefogást” – számol be tapasztalatairól lapunknak Bak Péter, az Ezermester Magyar Barkács Kft. ügyvezetője. A társuláshoz eddig mindössze kilenc budapesti szakbolt csatlakozott, a főváros környékén pedig további kilenc üzlet használ Ezermester-cégért. A hálózatnak többek közt Pécsett, Makón, Győrött, Nagykanizsán, Gödön, és Szolnokon is vannak tagjai.
Az ügyvezető – aki éveken keresztül irányította az egy áruházlánc magyarországi üzleteit – úgy véli, 2010 második negyedévétől egyre intenzívebben növekszik majd a barkácsbolt hálózat. Év végére a tagok száma akár a százat is elérheti, 2011-ben pedig tovább folytatódhat a bővülés.
Az egységes cégért, marketinget, valamint közös beszerzést kínáló, önálló üzletekből építkező hálózat tavaly kezdte meg működését. Mint azt az ügyvezető korábban lapunknak elmondta az áruházláncok alacsony beszerzési áraiknak, tőkeerejüknek, széles választékuknak és agresszív marketingtevékenységüknek köszönhetően óriási piaci előnyre tettek szert, a kisboltok és barkácsáru-beszállítók összefogása azonban gátat vethet terjeszkedésüknek. A kisebb cégek a multik munkamódszereit ellesve – nagy mennyiségű áru közös beszerzésével, erős, egységes márkanévvel, valamint marketingtevékenységük fejlesztésével – növelhetik piaci részesedésüket.
Az Ezermester Kft. eddig huszonkilenc beszállítóval kötött szállítói szerződést, gyakorlatilag lefedve a hálózat beindításakor felvázolt termékkört és elképzelést. Az ügyvezető szerint az így kialkudott kondíciók révén a kisebb üzletek akár az áruházláncok beszerzési árainak szintjével is versenyezhetnek – írja az Origo.




Kapcsolódó cikkeink