2025. július 1-jétől Szabó Nándor tölti be a Fornetti ügyvezető igazgatói posztját – jelentette be a vállalat Kecskeméten. Az új vezető komoly tapasztalatokat hoz a fogyasztási cikkek és az élelmiszeripar területéről, többek között a Mars Inc.-nél és a Globus Konzervipari Zrt.-nél betöltött szerepeiből. A Fornetti tulajdonosának, az ARYZTA Groupnak stratégiai célja, hogy Szabó vezetésével tovább erősítse pozícióját a közép-európai piacon.

Szabó Nándor, Fornetti
Szabó Nándor pályafutását a Mars Inc.-nél kezdte, ahol beszerzési, kontrolling és pénzügyi területeken szerzett tapasztalatot, később pedig pénzügyi igazgatói szerepet is betöltött. Ezt követően egy magyar élelmiszeripari vállalatnál volt gyártóegységek pénzügyi vezetője, majd ügyvezető igazgatója. 2012-ben csatlakozott a Globus Zrt.-hez, ahol több mint tíz éven át felsővezetőként dolgozott, legutóbb vezérigazgatóként, európai szintű multinacionális csapat élén, teljes P&L felelősséggel.
Michael Schai, az ARYZTA Group vezérigazgatója szerint Szabó tapasztalata és vezetői eredményei remekül illeszkednek a Fornetti stratégiai elképzeléseihez. Úgy fogalmazott: meggyőződésük, hogy az új vezető irányítása alatt a vállalat még hatékonyabban szolgálhatja ki partnereit és fogyasztóit, tovább erősítve regionális pozícióját. Szabó Nándor közvetlenül Michael Schai-nak jelent majd.
A Fornetti új vezetője pénzügyi, értékesítési, marketing, projektmenedzsment és üzemeltetési területeken szerzett komplex tapasztalataival járulhat hozzá a cég fejlődéséhez és a működés hatékonyságának növeléséhez.