Vetőmag Szövetség: az európai vetőmag ágazat élen jár a nemesítésben
Az európai vetőmag ágazat vezető szerepet tölt be a fajták nemesítésében, a nemesítésekkel és fejlesztésekkel a búzából 15 százalékkal, 22 millió tonnával sikerült növelni az éves termésmennyiséget – közölte a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) kedden az MTI-vel.
Az Európai Vetőmag Szövetség konferenciáját összefoglaló közleményében a szövetség kiemelte, hogy a következő 30 évben a világ népessége eléri a 10 milliárdot és ez a legnagyobb kihívás elé állítja a világ élelmiszerellátó rendszerét, előtérbe kerülnek a célirányos növénynemesítési és termesztési innovációk. A legnagyobb kérdés, hogy a vetőmag-előállítás hogyan tud alkalmazkodni az egyre növekvő igényekhez.
A 148 millió hektáron termő kukorica a legfontosabb élelmiszernövény a világpiacon. Ebből az európai országok 26 millió hektáron termesztenek. Az európai kukorica vetőmagpiac értéke 1,6 milliárd eurót tesz ki. A jövő legfontosabb célja ezen a területen a hozamjavulás, amely szélsőségesebb körülmények között is fejlődőképes, a betegségeknek és kórokozóknak jobban ellenálló fajtákkal érhető el.
A rizs után a harmadik legfontosabb élelmiszernövény a búza, amely 24 millió hektáron terem Európában. Az Európai Vetőmag Szövetség adatai szerint itt jelenleg évente 0,5 százalékos hozamnövekedést érnek el a gazdálkodók a folyamatosan fejlesztett fajtákkal.
Magyarországon mintegy 130 ezer hektáron zajlik vetőmag előállítás, az exportorientált piac éves forgalma 100 milliárd forintot tesz ki.
A Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) jövőre Budapesten rendezi a világkongresszusát május 22-24. között – jegyezte meg a szövetség. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >