Veszik a ZIMBO minőséget
Fontos számunkra, hogy a vásárlókban tudatosítsuk, Magyarországon készül az itthon forgalmazott ZIMBO hústermékek 96 százaléka, ennek egyik módja lehet majd a Magyar Termék védjegy szélesebb körű használata – mondja Szakács Hedvig, a ZIMBO Perbál Húsipari Termelői Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság már most is gyárt olyan termékeket, amelyeken szerepel ez az embléma, de ezek egyelőre kereskedelmi láncnak készülő saját márkák.
A tapasztalatok alapján a Pest megyei Perbálon működő cég megfontolja, hogy a ZIMBO márkatermékeire is megszerezze ezt a tanúsító védjegyet. Szakács Hedvig szerint ugyanis hiába működnek Magyarországon több mint két évtizede, sokan még mindig nem tudják, hogy a belföldön forgalmazott ZIMBO termékek nagy része idehaza is készül.
Az 1993-as alapítást követően a német ZIMBO 1998-ban hozta létre gyárát Perbálon. Az anyavállalat és a magyar leánycége 2008-ban került a svájci Bell AG tulajdonába.
Jelenleg megközelítőleg 200 munkatárs dolgozik a perbáli üzemben, valamennyien teljes munkaidős, saját alkalmazásban álló dolgozók, ami nagy szónak számít jelenleg a magyar húsiparban. A tavaly 6 milliárd forintos árbevétellel záró cég évi közel 7000 tonna készterméket állított elő. Az itt gyártott termékek számos magyar, illetve nemzetközi díjat nyertek el, erősségei a füstölt és főtt termékek, a szárazáruk, vörösáruk, májasok és felvágottak.
A Német–Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamara alelnöki posztját is betöltő Szakács Hedvig úgy látja, hogy az elmúlt időszakban megváltoztak a fogyasztói szokások a magyar piacon, a vásárlók mind egészségtudatosabbak, keresik a minőségi termékeket, egyre fontosabb nekik a vásárolt áru összetétele. Ez kedvező a ZIMBO számára, hiszen a prémium termékei nem tartalmaznak ízfokozót, szóját, mesterséges színezéket.
A folyamatosan fejlesztő ZIMBO július végén újabb termékkel lép piacra, amelyekről Szakács Hedvig egyelőre csak annyit árult el, hogy egy új irányzatot képviselnek Magyarországon.
Kapcsolódó cikkeink
Hazai termékekkel lehet nyerni a Rossmannban
Közös nyereményjátékot indít a drogériában is megtalálható magyar termékek népszerűsítéséért…
Tovább olvasom >A MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. együttműködési megállapodást kötött az Oktatási Hivatallal
Az Oktatási Hivatallal kötött együttműködési megállapodást a MAGYAR TERMÉK Nonprofit…
Tovább olvasom >Idén is szakmai konferencia keretében adtuk át az Év promóciója díjakat
Április 18-án került megrendezésre a már hagyományosnak számító „Év promóciója…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >