Veszélyes kórokozó támadja a szőlőt
Ismét megjelent Magyarországon a szőlő aranyszínű sárgaság betegség, a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója, a Flavescence dorée; terjedésének megakadályozása érdekében országos felderítést rendelt el a növényvédelmi főfelügyelő – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
A Flavescence dorée járványszerűen terjedő karantén károsító, ami a szőlő termésmennyiségét 20-50 százalékkal is képes csökkenteni.
Magyarországon 2013 augusztusában észlelték először Zala megyében a szőlő aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma fertőzését. A betegség a 2014-ben elfogadott Nemzeti Készenléti Tervben szereplő felszámolási és megelőző védelmi program eredményeként tavaly csak csekély mértékben terjedt.
A Nébih nemzeti referencia laboratórium az idén szeptemberben azonosított Flavescence dorée (FD) fertőzést a Somogy megyei Karádon egy üzemi szaporítóanyag-termesztő területen. A megyei kormányhivatal megkezdte a fertőzés felszámolását. A legfrissebb fertőzési esetet pedig október elején igazolták Győr-Moson-Sopron megyében. A fitoplazma kórokozót iszalag növényből mutatták ki egy szőlőültetvény mentén húzódó erdősávban, a Sopron melletti Jánostelepen.
A Flavescence dorée csak szőlőnövényen tekinthető karantén károsítónak, más gazdanövényen nem.
A felmérést a Nébih Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságának szakmai irányításával a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői végzik. Egyelőre egy 1 kilométer sugarú területen folytatnak felderítést, a tüneteket mutató szőlőnövényekből mintákat vesznek laboratóriumi vizsgálatra.
Felszámolási intézkedésekre csak abban az esetben lesz szükség, ha szőlőnövényekből is azonosítják a Flavescence dorée fitoplazmát. Amennyiben ez bekövetkezik, megnő a növény-egészségügyi kockázat mértéke, mivel a környékbeli szőlőültetvényekben jelentősen elterjedt az amerikai szőlőkabóca, és ezek a rovarok nagy eséllyel terjesztik a fitoplazmát.
A védekezés a szaporítóanyag-termő területeken az egész országban kötelező, termő ültetvényekben pedig indokolt. A szőlőterülettel rendelkezőknek a betegség tüneteinek észlelését jelenteniük kell az illetékes megyei kormányhivatalnak – hívta fel a figyelmet a Nébih. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis elleni védekezésre is figyelniük kell a hazai állattartóknak
A Szlovákiában megjelent afrikai sertéspestis (ASP) kapcsán kiemelten fontos, hogy…
Tovább olvasom >Egy hajmáskéri üzemből 3,4 tonna élelmiszert vont ki a hatóság
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos szabálytalanságokat tárt fel egy…
Tovább olvasom >Zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátozásokat
Eredményesnek értékelte a ragadós száj- és körömfájással szembeni védekezést Nagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >