Versenyjogot sérthet a Lidl szerint a „Magyar tej akciója” program
A Lidl Magyarország a tejeladást tekintve is a vásárlói igények maximális kiszolgálására törekszik, ezzel együtt stratégiai döntése, hogy nagy hangsúlyt helyez kínálatában a magyar gyártók által előállított tejekre és tejtermékekre, támogatva ezáltal a hazai termelőket.
A Lidl Magyarország számára kezdetektől fogva kiemelt fontossággal bír a vásárlók elégedettsége, a fogyasztói igények maximális kiszolgálása, ami a tejeladás gyakorlatára is vonatkozik. A vállalat érti és megérti a magyar tejtermelők nehéz helyzetét, azonban a „Magyar tej akciója” programhoz, melyre meghívást kapott, a jelenlegi feltételekkel nem tud csatlakozni. Az áruházlánc döntésének alapja a magyarországi jogszabályok teljes körű betartása a mindennapi működés során, márpedig amennyiben ármegállapodás jönne létre a termelők, feldolgozók és kiskereskedők között, azzal valamennyi piaci szereplő – beleértve a termelőket is – súlyos versenyjogi kockázatnak tenné ki magát, ez ugyanis nem mentesülne a versenykorlátozó megállapodásokra vonatkozó tilalom alól.
A Lidl ugyanakkor maximálisan nyitott a jogszerű együttműködésre, ezért arra kéri a hazai tejtermelőket, hogy forduljanak közösen a Gazdasági Versenyhivatalhoz annak érdekében, hogy céljaikat jogszerű módon tudják elérni. Amennyiben megszületik a törvényes lehetősége az érdekérvényesítésnek, az áruházlánc kész a további tárgyalásokra.
Ezen felül a vállalat szeretné kiemelni, hogy kezdetektől fogva tisztességes áron vásárolt magyar termékeket és biztosított számukra piacra jutási lehetőséget. A társaság a jövőben is ilyen gyakorlatot kíván folytatni.
„A Lidl Magyarország élen jár a hazai tej és tejtermékek értékesítésének növelésében, amit az is mutat, hogy az elmúlt 12 hónapban üzleteinkben 50,5 millió liter magyar feldolgozóktól érkező UHT és friss tejet értékesítettünk, mely 6,2 millióval több, mint az azt megelőző időszakban. Ezt a magyar piacon egyedülálló növekedést a „Lidl a magyar beszállítókért” programnak köszönhetően értük el, ahogy azt is, hogy egyre több magyar tejterméket juttatunk el külföldi országok Lidl üzleteibe. Már jelenleg is elérhetőek különböző Magyarországon gyártott tejféleségek a szlovén, a horvát, a román, a bolgár és a szlovák Lidl áruházak polcain, továbbá akciós jelleggel a cseh és a lengyel Lidl is rendel magyar szállítóktól” – mondta Nepp Zoltán, a Lidl Magyarország beszerzési ügyvezető igazgatója.
A Lidl a jövőben is arra fog törekedni, hogy a vásárlói igények maximális kiszolgálása mellett tovább erősítse a hazai tejfeldolgozókkal és rajtuk keresztül a tejtermelőkkel az együttműködést.
Kapcsolódó cikkeink
Digitális betétdíj-kupont vezet be a Lidl Németországban
2025. augusztus 4-től a Lidl valamennyi németországi üzletében digitális betétdíj-kupont…
Tovább olvasom >Újra itt a Lidl-kollekció: logózott ruhák, papucsok és kiegészítők a boltokban
A Lidl 2025. július 24-től ismét elhozza saját márkás ruházati…
Tovább olvasom >Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a Wendy’s: újra belépne a magyar piacra a legendás gyorsétteremlánc
Több mint két évtized után újra próbálkozna Magyarországon a világ…
Tovább olvasom >Boxutcává alakítja Budapestet a Mastercard és a McLaren Formula 1 Team
A Mastercard új lendülettel tér vissza a motorsport világába: a…
Tovább olvasom >Rekordév a Müllernél: egymillió vásárló naponta, terjeszkedés és digitális fejlesztések minden fronton
A Müller drogéria- és kiskereskedelmi vállalatcsoport történetének egyik legsikeresebb évét…
Tovább olvasom >