Vendéglátás – kedvezőbb élelmiszerbiztonsági rendelet
Idén év közepén lépett hatályba az az új, a vendéglátó tevékenységet szabályozó élelmiszerbiztonsági rendelet, amelyet a vendéglátó szakma képviselői kedden Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban ismerhettek meg részletesen a tárca szakértőitől. Kardeván Endre, a VM élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy az új jogszabály egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi a korábban csak bonyolult módon alkalmazható jogi normákat, ugyanis erre a területre nemrégiben még három különböző rendelet is vonatkozott.
Az új jogi szabályozás célja, hogy megkönnyítse a vendéglátásban dolgozók helyzetét, de az élelmiszerbiztonságot a korábbihoz hasonló magas szinten garantálja. Így a mostani rendelet egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi a vendéglátó helyeken a munkát, és egyszerűsíti az adminisztratív terheket is. A minisztériumi rendelet így rugalmasabban lesz alkalmazható, és egyben illeszkedik az uniós normákhoz is.
Az államtitkár a szakmai fórumot megnyitó köszöntőjében arról beszélt, hogy az új rendelet többek között egyszerűsíti a különböző élelmiszertípusok szakosított tárolásának követelményeit, lehetőséget nyújt a nyerstej átvételére, valamint egyszerűbbé válik az élelmiszerminták tárolása is. Emellett az új jogszabály meghatározza a vadászati termékek – vadhúsok – felhasználására vonatkozó szabályokat is. Ezek ugyancsak egyszerűbbé válnak, azaz az elejtett vadak húsát az állatorvosi ellenőrzést követően közvetlenül is felvásárolhatják a vendéglátó helyek. Változás meg az is, hogy a vendéglátó helyeken előállított élelmiszer a vendégek ellátása mellett 40 kilométeres körzetben értékesíthetővé válik.
Kardeván Endre viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a HACCP rendszer – azaz a veszélyelemzés kritikus szabályozási pontok összessége – továbbra is érvényben marad. Ez garantálja ugyanis az élelmiszerbiztonság megőrzésének magas szintjét. Egyszerűbbé válik ugyanakkor a HACCP rendszer alkalmazása, mivel minden vendéglátó egység maga alakíthatja ki a vendéglátó helyek sajátosságainak meghatározásával azokat a kritikus pontokat, amelyek az élelmiszerbiztonság szempontjából fontosak, és így fokozottan kell ellenőrizni azokat.
A minisztériumi vezető beszélt arról is, hogy most készül a tárcánál az jó higiéniai gyakorlati útmutató, a szóban forgó rendelethez kapcsolódóan. Ezzel az útmutatóval válik teljessé az élelmiszerbiztonsági szempontból fontos szabályozások köre. Hozzátette: A nemrégiben életbe lépett új rendelet nem jelent anyagi többletterhet a vendéglátó ipari vállalkozások számára. Mint mondta: mindez a terhek könnyítésével és kevesebb kiadással jár majd a jövőben. A szakmai fórumon elhangzott: a vendéglátó ipari szakemberek számára a tárcánál részletesen bemutatott rendelet illeszkedik a Nemzetgazdasági Minisztériumnak abba a programjába, amelynek keretében a magyar vendéglátás általános helyzetén kívánnak javítani.
(munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >Komoly turisztikai növekedés előtt áll Budapest, különösen konferenciaturizmus terén
A Budapesti turizmus jövőbeli növekedése kétszámjegyű mértékű lehet, ha a…
Tovább olvasom >9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >