Vegyesvállalattal erősít Kínában a brit Tesco
Állami tulajdonban lévő áruházzal partnerségben terjeszkedne aktívabban a Tesco a kínai kiskereskedelmi piacon – adta hírül a kínai gazdasági sajtó.
A világ harmadik legnagyobbjának számító brit szupermarket a Hongkongban bejegyzett CRE (China Resources Enterprise) vállalattal együttműködve „egy több arculatú, vezető szerepet betöltő” cég létrehozását tűzte ki célul – áll a Tesco által kiadott közleményben.
A vegyesvállalatban a CRE 80, a brit óriás 20 százalékos kezdeti részesedéssel rendelkezik, utóbbi a megegyezés értelmében 2018 után 25 százalékra nőhet. A partnerség a Tesco 134 kínai boltját és a CRE hálózatának csaknem 3 ezer tagját egyesíti majd, neve egyelőre ismeretlen, indulása 2014 elején várható. A partnerek nagyáruházakon túl kisboltokat és italboltokat terveznek nyitni.
A kínai gazdasági sajtó emlékeztet arra is, hogy a Tesco számára a vegyesvállalat megalapítása nemcsak új stratégia jelent, hanem főképp szükségből döntött a cég erről. A kelet-ázsiai országban kilenc éve jelen lévő vállalat a nagy nemzetközi versenytársaihoz – így a francia Carrefourhoz vagy az amerikai Walmarthoz – képest jelentős lemaradásban van, és a mind erősebb hazai cégekkel szemben sem tud kellőképpen érvényesülni.
Az elemzők szerint ennek elsősorban a Tesco Kínában nem működő piaci stratégiája az oka, a cég ugyanis kifejezetten a városokra, valamint az olcsó és saját kategóriás termékek kereskedelmére koncentrált, nem számolva azzal, hogy a több évtizedes múltú hazai márkák stratégiája is ez. A vállalat azzal is hibázott, hogy évek során nem volt képes újrapozícionálni magát, a luxusmárkák szegmensébe elmozdulással ugyanakkor még képes lehet erre – vélik a stratégák.
A Tesco szerdán tette közzé első féléves jelentését. Eszerint adózott eredménye január és június közt 33,6 százalékkal, a tavalyi 1,24 milliárd fontról 820 millió fontra esett, miközben árbevétele 31,31 milliárdról 31,91 milliárd fontra emelkedett. Európai értékesítése 5,5 százalékkal csökkent, Ázsiában 3,5 százalékkal zsugorodott.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Temu már az európai élelmiszerpiacot is célba vette
Egyre komolyabb fenyegetést jelent az európai kiskereskedelem számára a kínai…
Tovább olvasom >Most akár 20%-kal olcsóbban szerezhetők be a magyar lecsó alapanyagai a PENNY-ben
A nyári szezon kihagyhatatlan kedvence a friss, házias lecsó, amelyhez…
Tovább olvasom >Fagykár fenyegeti a Nutellát: drasztikusan drágul a török mogyoró
Súlyos tavaszi fagyok sújtották Törökországot, a világ legnagyobb mogyorótermelőjét, ami…
Tovább olvasom >