Véget ért a világ legnagyobb édességvására

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 04. 00:03

Szerdán véget ért a világ legnagyobb édességvására, a kölni ISM, ahol négy nap alatt 140 országból 32 ezer szakmai látogató tájékozódott a 66 országból érkezett 1503 édesipari cég kínálatáról.

Az ISM-en 6 magyar vállalat állított ki, a tavalyinál 20 százalékkal nagyobb területen, 245 négyzetméteren, tájékoztat Kakuk Márta, a kölni vásár magyarországi képviselője. Elismerően nyilatkozott arról, hogy a magyar cégek minden eddiginél magasabb színvonalon mutatták be termékeiket. Az első tapasztalatok szerint vonzó standok az üzleti kapcsolatokat is előnyösen befolyásolták.
Az újdonságok fő iránya az egészség: Fogakat erősítő gumicukorral, probiotikus csokoládéval, wellness rágógumival és hasonló újításokkal igyekeznek a gyártók megfelelni a fogyasztók elvárásainak.
„Nassold magad egészségesre” jelszóval jelent meg különböző ízű gyümölcs chipsekkel egy osztrák cég. Reklámjában hangsúlyozza, hogy ez a világon az első snack, amelynek fogyasztása egyben a bőrt és a hajat is ápolja.
A bio és wellness édességek gazdag kínálata az ISM-en arra enged következtetni, hogy a két trend egyre hangsúlyosabban jelenik meg az üzletek édesség-polcain, a közeljövőben.
Az idei ISM-en először rendezték meg az új termékek versenyét, 93 résztvevővel, a világ minden tájáról. Az újságírók szavazatai alapján egy belga csokoládégyár édes sushija lett a vásár top-innovációja.
A kölni tapasztalatok is azt mutatják, a világ édességipara – a sok új terméknek köszönhetően –  továbbra is növekszik.




Kapcsolódó cikkeink