Véget érhet a tejár csökkenése
Csaknem tíz százalékkal csökkent év eleje óta a tej termelői ára, de a piacon arra számítanak, hogy ezzel el is érte az idei mélypontot – olvasható a Világgazdaság Online-on.
Az idén januárban még 99,37 forintos kilogrammonkénti tejár 90,47 forintra csökkent júniusra, ami a májusihoz képest egyszázalékos visszaesés, az egy évvel korábbihoz képest pedig szinten maradás – közölte piaci jelentésében az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI). A nyerstej-exportra vonatkozó spotpiaci árak változását jelző kiviteli ár kilogrammonként 96,05 forint volt júniusban, az előző havinál 12 százalékkal magasabb, míg az egy évvel korábbinál 6 százalékkal alacsonyabb, és egyben 6 százalékkal haladta meg a termelői átlagárat.
Az év addig eltelt időszakában ugyanakkor a termelői árnál alacsonyabb volt a kiviteli ár, így júniusban a nyerstej-export 52 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, és az első négyhavi adatok is 20 százalékos visszaesést mutatnak az egy évvel korábbihoz képest.
Az elmúlt hónapok áresése után visszakorrigált a piac, ami a spotárakra is igaz
– mondta a Világgazdaságnak Krajcsovicz András, a kondorosi Fríz-Tej Zrt. igazgatósági tagja.
A cégvezető arra számít, hogy további árcsökkenés nem lesz, ez a szint maradhat szeptember végéig:
a különböző felárakkal együtt kilogrammonként 95 forint körüli áron veszik át a felvásárlók a termelőktől a tejet. Ez fedezi az önköltséget, de eredményt még nem hoz – állította, hozzátéve, hogy idén a tavalyi jó eredmény után egyelőre nullszaldós a tejtermelés.
Európában ugyanakkor optimistábbak, bár nem elsősorban a magyar tejpiacot illetően. Az Európai Bizottság (EB) szerint idén a tejhozam 1,7 százalékkal nőhet, míg a tejhasznú tehenek állománya 0,6 százalékkal csökkenhet az előző évihez képest. Ezzel egy időben a tejtermelés 1 százalékos, a tejfelvásárlás 1,2 százalékos növekedése várható, miközben a nyerstej-árak már júniustól emelkedhetnek.
Utóbbit a tejfelvásárlás mérsékelt bővülése és az uniós, valamint a világpiacon várható keresletélénkülés alapozhatja meg – áll az AKI jelentésében. Az EB szerint a legkisebb mértékben – mindössze 0,5 százalékkal – Magyarországon nőhet a tejfelvásárlás, miközben például Szlovákiában 1, Ausztriában és Németországban 1,8-1,9, Csehországban 2, Romániában pedig 4 százalékkal. (vg.hu, Kelemen Zoltán)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >Nagy István: el kell nyernünk a fogyasztók bizalmát
Az agrárágazatot érintő fejlesztések mellett el kell nyernünk a fogyasztók…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >A digitális detox a húsvéti böjt idején: az addiktív telefonhasználat sokkal súlyosabb és általánosabb probléma, mint gondoljuk
A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és…
Tovább olvasom >Kegyetlen április fagykárok: akár 100%-os terméskiesés is előfordulhat
Az április eleji tavaszi fagyok ismét komoly problémát okoztak a…
Tovább olvasom >