Vegán aktivista a Forbes rangos „30 sikeres magyar 30 alatt” listáján
Vida Raul, a Prove magazin alapítója személyében először került fel vegán szakember a hazai Forbes magazin idei „30 sikeres magyar 30 alatt” listájára.
A cikk a Trade magazin 2024/4. lapszámában olvasható.
Ez a szakember meglátása szerint nemcsak neki jelent elismerést, de tükrözi a hazai vegán aktivista mozgalom egyre szélesebb társadalmi elfogadottságát is. A Prove mindössze 25 esztendős alapítójának nevéhez fűződik a Csir Kevin oldal és az idén már 100 ezer résztvevővel büszkélkedő Veganuár kihívás is.
Számára az állatok felszabadítása egy életre szóló küldetés, ám aktivistaként is empatikus tud maradni azokkal is, akik más eszmét képviselnek. Fontosnak tartja a társadalmi edukációt, és azután, hogy 2023-ban több mint 50 előadást tartott, melyek keretében 2400 diákot és tanárt ismertetett meg a veganizmussal, idén a vállalatok felé nyit. Célja, hogy az állatvédelem ténylegesen az állatok védelméről szóljon Magyarországon, és ne csak kampányszlogen legyen a politikusok és a vállalatok részéről. Ezért a változásért mindenképpen itthon akar dolgozni, fel sem merült benne, hogy külföldre költözzön. //
Kapcsolódó cikkeink
Zöldülő tányérok és poharak
A növényi termékek nemcsak egy meghatározott célcsoportnak szólnak, hanem egyre…
Tovább olvasom >Regisztráljon most látogatóként a Free From & Specialty Food & Wine Expo 2025 rendezvényre Bécsben!
Már megnyílt a regisztráció a Free From & Specialty Food…
Tovább olvasom >A MAVEG meghívására újra hazánkba jön Melanie Joy
Újfent Magyarországra látogat az egyik legismertebb vegán aktivista, a Harvard…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >