Védőháló még a védőhálónak is
A felhő egyik előnye az, hogy nagyvállalati megoldásokat kínál kisvállalati áron mindenkinek. Ami még olyan mamutcégek számára is vonzóvá teszi a felhőszolgáltatásokat, mint az Amway…
A világ egyik legnagyobb és legismertebb cége ma már több mint 3 millió ügynökkel működik együtt világszerte, ami a vállalat által kezelt adatbázis nagyságában, összetettségében is tükröződik. Mint minden óriáscég, amelynek védenie kell az adatvagyonát – és amely ezt meg is engedheti magának –, az évek során az Amway is infrastrukturális beruházások sorozatával igyekezett védekezni az adatvesztéssel szemben, valamint tenni azért is, hogy a szükséges információk a hét minden napján, a nap minden órájában megbízhatóan hozzáférhetők legyenek az erre jogosult munkatársak számára. A michigani főhadiszállás szomszédságában működő szerver mellett így adatközpontokat építettek fel Kínában, illetve Malajziában is. A tapasztalatok – és az adatbázis évi mintegy 15%-os növekedése! – azonban arra figyelmeztették a cég vezetőit, hogy a jövőben valószínűleg már ez sem lesz elég: ahhoz, hogy valamilyen technikai vészhelyzetet követően késlekedés nélkül, 100%-osan helyreállíthatók és globálisan hozzáférhetők legyenek az adatok, a felhő nyújtotta többletszolgáltatásokra lesz szükség.
Tekintve, hogy a cég már korábban is ilyen informatikai környezetben végezte tevékenységét, kézenfekvő volt, hogy „a védőháló alá kifeszítendő védőhálóhoz” is a Microsoft-felhő megfelelő szolgáltatásait vegyék igénybe, annál is inkább, mert a Microsoft a világ egyik legnagyobb és legbiztosabb – idén már 19 régiós felhőközponttal rendelkező – felhőszolgáltatója. A szakemberek döntése a Microsoft SQL Server 2014-re esett, amely Kurt Mast, az Amway egyik vezetője szerint jelesre vizsgázott, hiszen a szimulációs gyakorlat során 100%-os rendelkezésre állást produkált, ráadásul ez a korábbi 6 emberóra helyett csupán 30 másodpercet vett igénybe, ami nemcsak hatékonyabbá, de olcsóbbá is tette a rendszer üzemeltetését, ezáltal pedig hatékonyabbá magának a cégnek a működését is.
A Microsoft felhő szolgáltatásiról bővebben itt olvashat.
Kapcsolódó cikkeink
AI-területen kötött stratégiai megállapodást az LG és a Microsoft
Az LG a 2025-ös CES-en mindenki számára kézzelfogható és átélhető…
Tovább olvasom >Olaszország mesterséges intelligenciával küzd a prosecco hamisítása ellen
Az olasz pénzverde (Istituto Poligrafico e Zecca Dello Stato) a…
Tovább olvasom >AI-vezérelt gazdaságra készül a Danone
A Danone SA többéves, a mesterséges intelligencia (AI) integrálásáról szóló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >3,3 millió forint gyűlt össze az OMV és a Máltai Szeretetszolgálat 2024-es kampányában
Az OMV Hungária és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat újabb sikeres…
Tovább olvasom >Az IKEA új Mobil Átvételi Pontjai közelebb hozzák az otthon kényelmét
Újabb lépést tett az IKEA annak érdekében, hogy a vásárlók…
Tovább olvasom >