Magazin: Védjegyes cégek a METRO Gasztroakadémiáján
A METRO látta vendégül 2018 júliusában a MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. első kereskedelmi fórumának vendégeit. A METRO speciális szereplője a hazai FMCG-szektornak, hiszen vevőköre eltér a többi kereskedelmi láncétól, alapvetően traderek (azaz független kisboltok) és a HoReCa-piac szereplői a vásárlói.
Ez más értékesítést és marketinget tesz szükségessé, ami a beszállítóknak feladat és lehetőség is egyben. A fórumon részt vevő mintegy 30 gyártó cég között volt olyan, amelynek kifejezetten erős a HoReCa-célú eladása, többeknek pedig itt nyílt alkalma először közvetlen kapcsolatba lépni a lánc képviselőivel, hogy a beszállítás lehetőségéről tárgyalhassanak.
A fórumon együtt értékelhették ki a METRO és Magyar Termék védjegyhasználók közös májusi trader akcióját. Tulkán Tímea, a METRO commercial planning managere ennek kapcsán elmondta, hogy a kereskedő partnerekkel kapcsolatot tartó sales force csapatuk ezt külön is megtette, így a nyereményjátékkal megcélzott vevőik véleményét megismerve tervezhetik a további akcióikat. A megbeszélésen felmerült annak lehetősége, hogy ezek az értékesítési kollégák külön tájékoztatást kapjanak a Magyar Termék védjegyrendszerről, az abban részt vevő cégekről, amivel a magyar termékek értékesítési támogatása még tovább fejleszthető. A METRO budaörsi Gasztroakadémiáján tartott fórumon felvetődött az is, hogy az itt zajló bemutatókhoz, séftanfolyamokhoz kapcsolódhatnának a védjegyes termékek gyártói, hiszen itt a HoReCa-vevőiknek a gyakorlatban mutathatnák be termékeiket. //
Kapcsolódó cikkeink
Tedd láthatóvá a minőséget! Válaszd a Kiváló Termék védjegyet!
A fogyasztói tudatosság erősödésével nő a kereslet a kiváló minőségű…
Tovább olvasom >Alumínium csillogás a márkaépítésben
Fenntarthatósággal kapcsolatos aktuális kérdéseket járták körbe a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Minden lap számít
Tudatos vásárlás, fenntartható csomagolás, új termékfunkciók – ezek mentén alakítják…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >