Vasárnaptól kéthetente piacot rendeznek Veszprém belvárosában
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program támogatásával vasárnaptól kezdve kéthetente piacot rendez a Veszprémi Programiroda Kft. a bakonyi megyeszékhely történelmi belvárosában, az Óváros téren.

Veszprémben kéthetente megrendezett piaccal élesztik újra a régi vásári hangulatot
A rendezvényt beharangozó veszprémi sajtótájékoztatón Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatói főtanácsadója elmondta: a kéthetente vasárnap délelőttönként nyitva tartó piaccal szeretnék feléleszteni a régi vásári hagyományokat és élettel töltenék meg a belvárost.
A környékbeli termelők és árusok portékái mellett kockás abroszos asztaloknál ehetnek-ihatnak az érdeklődők, egy miniszínpadon pedig programok is szórakoztatják majd a vendégeket – tette hozzá. Közölte: az első piacnapra már több mint harminc standot foglaltak le.
Üdvözölte az Óváros téri piacnyitást Porga Gyula Veszprém kormánypárti polgármestere is, aki az EKF-program város- és közösségépítő szerepére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: az Óváros tér, mint piactér találkozási pontot jelentett a régi veszprémieknek, a hagyományok felelevenítése pedig a közösséget erősíti majd. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Itt van most Európa legolcsóbb karácsonyi vására
Az erdélyi Nagyszeben karácsonyi vására mára Európa egyik legkedveltebb adventi…
Tovább olvasom >A budapesti piacok 24-ig minden nap nyitva lesznek
A budapesti piacok ünnepi kínálattal készülnek és december 18-tól minden…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >