Vasárnapi nyitva tartás – pro és kontra

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 01. 18:26

Újabb fejezet kezdődött a közelmúltban a boltok vasárnapi nyitva tartásának korlátozását célzó kezdeményezésről. A kereszténydemokraták immár bő másfél évre visszatekintő javaslata a hét végi pihenőnapot a családok érdekében szorgalmazná, míg a kereskedelmi-szolgáltatói szakma megosztott a kérdésben. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint még a nyári szünet előtt a parlament elé kerülhet a heti pihenőnapról szóló törvényjavaslat, amely így jövő januártól hatályba léphetne.

Több európai példát említve fogalmazta meg véleményét a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a heti egy alkalommal tartandó pihenő nappal, a vasárnapi nyitva tartással kapcsolatban. Az eredetileg már 2009 őszén napvilágot látott javaslatot részletezve Harrach Péter a közelmúltban többször jelezte: a változtatások miatt a kereskedők forgalma nem esne vissza drasztikusan, mert a forgalom áttevődne szombatra vagy péntekre. A jelenlegi javaslat szerint ráadásul évi 12 alkalommal bármely kereskedelmi egység nyitva tarthatna.

Az idő előrehaladtával a javaslat részletei folyamatosan finomodtak, különösen azt követően, hogy a kereszténydemokraták deklarálták: kompromisszumos megoldásra törekednek. Az eredeti kezdeményezéshez képest a termelés és a szolgáltatás területén például egyelőre nem tiltanák meg a vasárnapi nyitva tartást. Továbbá a 280 négyzetméternél kisebb alapterületű családi vállalkozásokra sem vonatkozna a korlátozás, ahogy azokra a boltokra sem, ahol két fő elég a kiszolgáláshoz.

A javaslat célja ugyanis nem csupán az, hogy a heti egy pihenőnapot szem előtt tartva, az üzletekben dolgozók legalább a vasárnapot családi körben tölthessék, hanem az is, hogy csökkenjen a kisebb boltok versenyhátránya a hipermarketekkel szemben. Harrach Péter úgy véli, javaslataik miatt elbocsátásokra és forgalomcsökkenésre nem kell számítani.

A törvényjavaslat legutóbb az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága előtt „vizsgázott”, ahol azonban egyelőre megfeneklett a kezdeményezés. Bár a javaslatot tárgysorozatba vették, nem bocsátották általános vitára. Mindezek után Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára azt ígérte, hatástanulmányt készítenek az érintettek bevonásával arról, mit várnának a boltok hétvégi nyitva tartását átalakító jogszabálytól. A felmérés eredményéről azonban egyelőre még nem lehet tudni részleteket. Lapinformációk szerint a kereszténydemokrata javaslattal kapcsolatos végleges kormányelképzelés április végén, május elején alakulhat ki.

Az viszont már bizonyos, hogy két törvényt – a Munka Törvénykönyvét és a kereskedelmi törvényt – is módosítani kell ahhoz, hogy KDNP bezárathassa vasárnapra a boltokat. A szóban forgó jogszabályok megváltoztatásáról már egyeztetnek az érintett minisztériumok.

A kereszténydemokrata javaslat hatásait mindkét oldalról, a kereskedő és a vásárló szemszögéből is érdemes figyelembe venni – fejtette ki a hvg.hu kérdésére az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Vámos György úgy véli, a munkavállalónak biztosan kedvezne, ha a jogszabályi módosítás révén többet lehetne a családjával. Ugyanakkor legalább ilyen fontos kérdés, hogy mit szól ehhez a fogyasztó.

Munkavállalói oldalról jogos a félelem, hogy amennyiben egy nappal rövidül a boltok nyitva tartása, az alkalmazotti leépítéseket eredményezhet. Harrach Péter azonban úgy véli, eddig inkább „túlfoglalkoztatták” a dolgozókat. Miközben a bevásárlóközpontok szövetsége korábban azt mondta, hogy akár 20-25 ezer munkahely is megszűnhet a korlátozás miatt.

S hogy mi várható az új szabályozás nyomán? Ezt már azért is csupán találgatni lehet, mert számos kisebb bolt esetében – amelyeket ugyan első körben nem érintene a vasárnapi bezárás –, nem lehet tudni, hány munkatársat alkalmaznak törvényesen és hányat feketén. Vámos György szerint előbb inkább a jogszabályokat megkerülő gyakorlatot kellene felszámolni. Az OKSZ főtitkára szerint olyan körülmények között, ahol relatíve alacsony a gazdaság teljesítménye, a szektor túl van adóztatva és a versenyképesség gyenge, inkább a működés körülményeit kellene egyértelműsíteni és szigorítani.

Jelenleg több mint 150 ezer értékesítési helyet tartanak nyilván ország szerte, amelyek közül legalább 100 ezer ugyanúgy nyitva tarthatna vasárnaponként a szabályozás életbe lépése esetén is, mint eddig. A nagyobb, multinacionális bevásárlóközpontok az egy napos bezárás miatti költségmegtakarításból olyan reklámkampányokat indíthatnának a hét megmaradó hat napjára, amelyek pótolhatnák a vasárnapi forgalomkiesést – magyarázza Vámos György.

Az OKSZ tapasztalata szerint egyébként a vásárlók is megosztottak a kérdésben. Széles réteg kedveli a vasárnapi nyitva tartást, nemcsak kényelmi szempontból, hanem mert hétköznap nincs ideje bevásárolni. Nemzetközi felmérések pedig egyértelműen azt mutatják, hogy a hosszabb nyitva tartás nagyobb vásárlásra ösztönzi az embereket.

Az Európai Unióban – tapasztalatok szerint – az elmúlt öt-tíz évben növekedett a nyitvatartási idő, és jelen van az internetes kereskedés, amely napi 24 órában teszi lehetővé a vásárlást. A bevásárló turizmus is egyre elterjedtebb, és ha egy ország bezárja az üzleteit vasárnap, akkor a vásárló átmegy máshová vásárolni. Vámos György úgy véli, a magyar vásárlók közül is sokan hajlandók átmenni Szlovákiába vásárolni egy-egy vasárnap, ha úgy ítélik meg, hogy az itthon zárva tartó boltok miatt ez megéri.

Az OKSZ szerint abban minden kereskedő egyetért, ha be kell zárni vasárnap, akkor az mindenkire vonatkozzon a versenyegyenlőség érdekében. Jelenleg úgy tűnik, több nagy áruházlánc is támogatná a hét utolsó napjára érvényes zárva tartást – írja a hvg.hu.

Kapcsolódó cikkeink