Vasárnapi boltzár: elkészült a tanulmány

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 09. 12:40

A vasárnapi boltzár nem csökkenti érdemben az adóbevételeket és nem okoz nagyarányú leépítéseket a gazdasági minisztérium által készített tanulmány szerint – tudta meg az [origo]. A kérdés megosztja a kormánypártokat, egy minisztériumi döntéshozó szerint nem gazdasági, hanem politikai döntés születik majd. A döntés kockázatait mutatja, hogy egy másik felmérés szerint a boltzárral rosszul járna a vásárlók harmada.

Célegyenesbe kerülhet a vasárnapi boltzárról szóló vita. Az [origo] kormányzati forrásból származó információi szerint elkészültek a Nemzetgazdasági Minisztérium elemzései, amelyek a lépés esetleges hatásait értékelik. Egy, az ügyet ismerő, a neve elhallgatását kérő minisztériumi döntéshozó forrás az eredményekről azt mondta, hogy ha a vasárnapi munkavégzés korlátozása nem érinti a szolgáltató- és termelőszektort, csak a kereskedelem egy szegmensét, akkor a gazdasági hatás minimalizálható.

A forrás szerint a tárca hatástanulmányai azt mutatják, hogy az adóbevételek csekély mértékben csökkennének, mert más napokra koncentrálódna a forgalom, az elbocsátások pedig legfeljebb 5 ezer embert érintenének. Az NGM szerint nem szerencsés a boltzárról szóló KDNP-s javaslatban szereplő passzus, amely szerint a meghatározott alapterületű boltok lehetnének nyitva, a tárca szerint szerencsésebb lenne, ha a kis- és középvállalkozások kezében lévő cégek által működtetett egységek lennének a kivételek.

Ez több szempontból is kedvező a kormány számára: a kkv-k támogatása jó eséllyel Brüsszelnél sem fogja kiverni a biztosítékot, és összhangban van a kormány magyar vállalkozásokat támogató politikájával is.

Nehéz helyzetbe kerülhet a kormány a szabad vasárnap ügyében, mert valamilyen szempontból mindenképp kellemetlen döntést kell hoznia. Szívesen támogatná a magyar vállalkozásokat, de az egyik első számú gazdasági prioritásként kezelt foglalkoztatás területén kedvezőtlen hatása lehet a vasárnapi boltzár bevezetésének. Az NGM hatástanulmánya a kereskedelmi szektor képviselői által prognosztizált több mint tízezres elbocsátásnál jóval kisebb mértékű leépítéssel számol, de még ez is kellemetlen hír lenne.

Fontosabb lehet azonban, hogy az intézkedés népszerűtlen lehet a választók szemében. Az egyik piackutató társaság tavaly készített egy nem publikus tanulmányt a boltok vasárnapi zárva tartásának lehetséges hatásairól. Az [origo] birtokába került elemzésből az derül ki, hogy a lakosság 37 százalékát kisebb-nagyobb mértékben, de kedvezőtlenül érintené, ha nem találna vasárnap nyitva tartó üzletet, és mindössze 7 százalék gondolja azt a tanulmány szerint, hogy számára ez kedvező lenne.

A piackutató cég elemzése szerint árnyaltabb a kép, ha a különböző bolttípusokra vonatkozóan vizsgáljuk a lépés hatásait. Az emberek többsége – több mint 60 százaléka – elsősorban az alapvető napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletek, azok közül is elsősorban a kis vegyesboltok és a hipermarketek, illetve a plázák vasárnapi nyitva tartását támogatja, mivel sok embernek csak ekkor jut ideje a bevásárlásra, ezért fontos, hogy a váratlanul fellépő igényt ki tudják elégíteni. Ezzel szemben a drogériák, a különálló (nem bevásárlóközpontban lévő), nem napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek, a bútor- és a műszaki áruházak esetében azok vannak többségben, akik el tudják fogadni a vasárnapi bezárásokat.

A kormány álláspontját egyelőre nem lehet tudni, és a legnagyobb kormánypárton belül is vita van az ügyről. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője április végén az MTI-nek azt mondta, hogy a vasárnapi zárva tartásról szóló kereszténydemokrata javaslat nagy vitát váltott ki a Fideszben, vannak, akik támogatják, vannak, akik ellenzik. A fideszes politikusok szeretnék majd megismerni a kormányzat által rendelt hatástanulmányokat a lehetséges következményekről.

Lázár úgy fogalmazott, személy szerint meggyőzhető a szabad vasárnapról, de komoly fenntartásai vannak, szerinte figyelembe kell venni, hogy a vasárnap a családé legyen, de azt is, hogy sokan a munkájuk miatt csak vasárnap érnek rá vásárolni. Rogán Antal, az országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke tavaly novemberben a Népszabadságnak azt mondta, a Fidesz és a KDNP frakciójának több képviselője is támogatná az üzletek vasárnapi zárva tartását. Rogán szerint egyelőre nem kell elrendelni a vasárnapi korlátozást, a jelenlegi gazdasági helyzetben ugyanis egy ilyen intézkedés rövid távon emelhetné a munkanélküliséget, az intézkedésnek inkább egy gazdaságilag felívelő időszakban lenne értelme.

Ahogy a Fidesz-frakció, a többi parlamenti párt is megosztott a kérdésben. A KDNP a javaslat benyújtójaként támogatja, a Jobbik feltételekkel, de szintén a korlátozás bevezetése mellett van, az MSZP egyelőre nemet mond a lépésre, az LMP pedig megvizsgálná a kérdést – írja az [origo].

Kapcsolódó cikkeink