Vásárlási bojkott Horvátországban

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 11. 00:00

A múlt pénteken kezdődött akcióval az utóbbi hónapok drasztikus áremelései ellen tiltakoznak, a többség egyetértett a demonstrációval, de továbbra is bőszen vásárol.

A vásárlók
érdekeit védő civil egyesület arra szólította
fel az embereket, hogy február 8-15 között csak a
legszükségesebb élelmiszereket, ezzel az országos
akcióval a kormány szeretnék árcsökkentésre
kényszeríteni. Olaszországban ez sikerült,
a „paszta-háborút” követően csökkentek
az árak. Horvátországban február elsején
a tej, a kenyér és az olaj ára lett átlagosan
nyolc százalékkal magasabb, a cigaretták ára
15 százalékkal nőtt.

A kereskedők felkészültek
arra, hogy a meghirdetett bojkott miatt a kisebb, nagyobb boltok, és
áruházak kongani fognak az ürességtől, ám
a demonstráció első napján nem csökkent a
forgalmunk.

A fogyasztóvédők
következő akciójuk egyébként a közüzemi
számlák ellen – a megállapított díj
egy részének visszatartásával – irányulna
majd.

Kapcsolódó cikkeink