Változtatott a fogyasztói kosáron a KSH

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 17. 00:00

A válság átalakította a fogyasztói szokásokat, így a KSH is változtatott az infláció kiszámításához igénybe vett fogyasztói kosáron: csökkent a tartós fogyasztási cikkek súlya.

A Központi Statisztikai Hivatal minden évben felülvizsgálja az inflációszámítás alapját képző fogyasztói kosarat. A 2010-es súlyok kialakításánál a KSH a 2008. évi fogyasztási adatokból indult ki, de figyelembe vette a tavalyi változásokat is.
Kiderült, hogy az elmúlt időszakban a  lakosság kevesebb tartós fogyasztási cikket vett, például jóval kevesebb autó fogyott. Ennek következtében az infláció kiszámításakor a tartós fogyasztási cikkek a 2009-es  8,490 százalék helyett 6,851 százalékkal számítanak be. Nagyobb lett a súlya – azaz többet költöttünk rájuk az elmúlt évben – a vezetékes gáznak, a benzinnek, vagy éppen a közlekedési szolgáltatásoknak.
A januári magas inflációban továbbá nagy szerepet játszott a szeszes italok  és az idényáras élelmiszerek drágulása.
A KSH árindex-változásai többé-kevésbé igazolják a kiskereskedői tapasztalatokat. Mint a GfK Hungária piackutató elemzése is megállapítja: a kiskereskedelemben a „válság” voltaképpen már jóval 2008 nyara előtt elkezdődött, amikor a hazai vásárlók a közelgő kormányzati megszorítások hírére jelentősen visszafogták a vásárlásaikat. A vásárlók előbb a tartós fogyasztási cikkeken spóroltak – írja a Népszabadság Online.



Kapcsolódó cikkeink