Változó sertéstartási szabályok

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 04. 02. 11:33

Kevesebb mint 50 sertéstelepet érint Magyarországon az a jövő januártól érvényes uniós előírás, amely szerint az anyakocákat tilos elkülönítetten tartani.

Magyarországot is érintik azok a 2008-as uniós direktívában megfogalmazott állatjóléti követelmények, amelyek betartása 2013. január 1-jétől lesz kötelező az EU valamennyi tagállamában – mondta a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára hétfőn az MTI-nek. Menczel Lászlóné azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a napokban a sajtóban olyan információ jelent meg a szaktárcára hivatkozva, hogy Magyarországot nem érinti a sertésekre vonatkozó uniós szabályozás változása.

Több új állatjóléti intézkedést kell bevezetniük a sertéstartóknak. Ezek közül az egyik, hogy az anyakocáknak az eddiginél nagyobb területet kell biztosítani, és csoportosan kell őket tartani – közölte a VHT titkára.

Hozzátette, Magyarországon az anyakocatartás körülményei már most jobbak, mint több nagy uniós sertéstartó tagországban. A mintegy 210 ezer anyakoca kevesebb mint 10 százalékát tartják a 2013 elején életbe lépő szabályok szerint nem megfelelő módon.

Egy felmérés szerint 47 telepet érintenek a változások, de várhatóan ezeken a telepeken is megfelelőek lesznek a tartási körülmények a jövő év elejére – jegyezte meg Menczel Lászlóné.

Ezt a véleményt megerősítette az MTI-nek Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára is. A tárca információi szerint 45 sertéstelepen kell még javítani az anyakocatartás feltételein. Hangsúlyozta, a tartási körülmények javítását ezeken a telepeken is elvégzik még a jövő év elejéig.

Menczel Lászlóné azt még nem tudta megmondani, hogy az állatjóléti feltételek javítása milyen mértékben hat a sertéshús árára. Az azonban biztos – fűzte hozzá -, hogy sem a termelői kör, sem a feldolgozók nem tudnak további költségnövekedést elviselni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink