Változik a Lidl áruházak nyitvatartása
A 2020. november 11-én életbe lépő kormányrendelet alapján módosul a Lidl áruházak nyitvatartása. Már az elmúlt napokban a szabályzásnak megfelelően legkésőbb 19 órakor zártak az üzletek, a vállalat ugyanakkor úgy döntött, hogy 2020. november 19-től hétfőtől szombatig reggel 6 órakor nyitja meg kapuit a vásárlók előtt, vasárnap pedig minden áruháza 19 óráig üzemel. A diszkontlánc emellett bejelentette azt is, hogy minden bolti és raktári dolgozója számára, munkaórától függően akár bruttó 51 ezer forint értékű karácsonyi ajándékot is ad.
A Lidl Magyarország felelős vállalatként azt a döntést hozta, hogy 2020 november 19-től mind a 186 áruháza hétfőtől szombatig reggel 6:00-19:00 között, vasárnap 7:00-19:00 között tart nyitva.
„Fontosnak tartjuk, hogy lehetőségeinkhez képest maximálisan óvjuk mind vásárlóink, mind dolgozóink egészségét. Az új nyitvatartással célunk, hogy a reggeli időszakban a vásárlást a lehető legkényelmesebbé tegyük vásáróink számára.” – emelte ki Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország vállalati kommunikációs vezetője, majd hozzátette: „Folyamatosan figyelemmel követjük a vírushelyzet okozta változásokat, így számos intézkedést hoztunk az elmúlt 8 hónapban.”
Az áruházláncnál szigorú egészségügyi és biztonsági követelmények vannak érvényben nem csak üzletekben, de a teljes ellátási láncban. A vállalat ezen túlmenően dolgozói számára biztosítja a szükséges védőeszközöket (maszkot, kesztyűt), valamint az immunrendszerük erősítése érdekében friss zöldséget és gyümölcsöt. Ugyanakkor a diszkontlánc nagy hangsúlyt fektet a belső kommunikációra is, így minden munkavállalója értesül nem csak a legfrissebb jogszabályokról, tudnivalókról, de a megbetegedés megelőzésének lehetőségeiről is.
Az áruházak területén továbbra is kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata, emellett a kasszákhoz felszerelt plexi falak is azt a célt szolgálják, hogy mind a dolgozók, mind a vásárlók egészségét megóvják. Az ajánlott másfél méteres távolságot pedig padlómatricák jelzik.
A Lidl Magyarország ugyanakkor rendkívül büszke minden munkatársára, akik lehetővé teszik azt, hogy a magyar családok élelmiszerellátása maximálisan biztosított legyen. A vállalat úgy döntött, hogy munkaórától függően akár bruttó 51 ezer forintos karácsonyi ajándékot ad minden bolti és raktári dolgozója számára.
Kapcsolódó cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >