Változhat az üdülési csekk felhasználási köre
Megmarad az üdülési csekk, de felhasználási körét felülvizsgálja a kormány – mondta Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Soltész a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kapcsán fontosnak nevezte az alapítvány azon intézkedését, mely szerint üdülési csekkhez juthatnak – pályázati úton – az alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a legalább két gyermeket nevelő munkavállalók és a szakiskolai tanulók.
A kormány vizsgálni fogja az üdülési csekk felhasználásának körét is, tehát azt, hogy a csekk segíti-e például a kis- és középvállalkozások, valamint a falusi vendéglátók munkáját. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy egyre többen használják az üdülési csekket utazásra, véleménye szerint azonban üdülésre és üdüléshez kapcsolódó étkeztetésre kellene inkább felhasználni e lehetőséget. Az üdülési csekk további sorsát a szakmai szervezetekkel, a szakszervezetekkel együtt alakítja ki a Fidesz-KDNP turizmussal foglalkozó munkacsoportja, valamint a kormány – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >