Változatos eszközöket alkalmaznak a környezet- és társadalomtudatos cégek

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 18. 11:30

A Business Insider összegyűjtötte 2014 legnagyobb felelősségtudattal bíró cégeit, melyek kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi és környezeti kihívásokra, és igyekeznek valami értékeset visszajuttatni a közösségnek, melytől bevételeik is származnak.

colgate

A Cisco „taktikai csapata” például mindig készen áll, hogy helyreállítsa az internet- és telefonkapcsolatokat a természeti katasztrófák sújtotta régiókban. Mikor tavaly novemberben tájfun pusztított a Fülöp-szigeteken, a társaság 10 fizetett alkalmazottat és hozzávetőleg 300 önkéntest küldött az országba, hogy segítse a mentést végzők munkáját.

A Colgate-Palmolive azzal kívánja megóvni a környezetet, hogy visszafogja szénlábnyomát, vagyis a lehető legkisebb mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez. A vállalat 2011-ben kidolgozott egy 4 éves fenntarthatósági stratégiát, amelynek keretében már 16 százalékkal szűkítette a tonnánkénti termelésre eső üvegházhatású gázok kibocsátását. Emellett közel 33 százalékkal fogta vissza a vízhasználatot is, továbbá a Water for People nevű szervezettel együtt több ezer embernek biztosít ivóvizet Indiában és Guatemalában.

Más vállalatok az átlagosnál nagyobb figyelmet szentelnek a dolgozóiknak. A Gap azonban nem csak a sajátjaira ügyel. A társaság együttműködik a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettel (ILO) annak Better Work programjában, amely az egész világon monitorozza a gyárakban tapasztalható munkakörülményeket. A cél, hogy biztosítsák a munkavállalók fair és biztonságos munkakörülményeit. Lehetőséget nyújtanak továbbá a cég női ruhagyári dolgozóinak, hogy részt vegyenek egy menedzsment tréning programban.

A Starbucks amerikai kávézólánc is igyekszik segíteni a dolgozóit. Az arizonai állami egyetemmel együttműködve tandíj-visszatérítést ajánlanak fel több ezer munkavállalójuknak a kijelölt Starbucks létesítményeknél. Fiatalok és idősebbek is teljes visszatérítést kaphatnak az online programok esetében, amelyek éves tandíja 10 ezer dollár. A programra eddig 135 ezer Starbucks alkalmazott jelentkezett, főként olyanok, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak a továbbtanulást.

Az amerikai SolarCity a szolár bérleti programon keresztül abban segíti az ingatlantulajdonosokat és vállalatokat, hogy visszafogják az energiafogyasztásra fordított költségeiket, valamint környezetbarátabb energiát használjanak.

A Goldieblox játékgyártó termékeivel közelebb viszi a lányokhoz a mérnöki ismereteket és olyan területeket, melyeket tipikusan férfiak uralnak. Igyekeznek megtörni azt a sztereotípiát, hogy az építési jellegű játékok elsősorban a fiúknak valók. A játékok célja, hogy könnyedén és szórakoztatóan mutassa be, hogyan működnek a kerekek, a tengelyek, a karok, az erő és a súrlódás. (tozsdeforum.hu)

Kapcsolódó cikkeink