Németország: változást hozott az infláció a biotermékek kereskedelmében
A magas infláció jelentősen megváltoztatta a biotermékek vásárlóinak magatartását. „Az emberek még mindig vásárolnak biotermékeket – de olcsóbban” – mondta Robert Kecskes, a GfK piackutató kereskedelmi szakértője.
„Az általános áremelkedés miatt érezhetően csökkent a vásárlók hajlandósága arra, hogy a biotermékekért magasabb árat fizessenek”. A fejlődés nyertesei mindenekelőtt a diszkontok, vesztesei a bio szupermarketek és a natúr élelmiszerboltok. Míg a GfK szerint a bio szupermarketek és a bioboltok 2022-ben jelentős, több mint 18%-os forgalomcsökkenést mutatnak, addig a diszkontok több mint 11%-os növekedést céloztak meg a bioélelmiszerek és bioitalok terén.
Jól tükrözi a fejlődést a kiskereskedők saját biomárkáinak sikere, amelyek általában érezhetően a márkás termékek árszintje alatt kaphatók. „A kiskereskedők saját márkái sokkal nagyobb szerepet játszanak a bioszektorban, mint a hagyományos szektorban” – mondta Hanna Kehl, a GfK fenntarthatósági szakértője.
A GfK szerint a bio sajátmárkák piaci részesedése ma már meghaladja a 60%-ot az élelmiszerek és italok piacán – és e téren továbbra is növekvő tendencia látható. Ezzel szemben a hagyományos termékek esetében mindössze 46% a sajátmárkák piaci részesedése.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >Komáromon túl olcsóbb az élet? – A magyar vásárlók tömegesen járnak Szlovákiába spórolni
Az Mfor.hu tesztje szerint a szlovákiai Komárom diszkontáruházaiban jelentős árkülönbségek…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >