Válságban a franchise még erősebb
A franchise-rendszerekben működő vállalkozások hosszú távú fennmaradásának esélye sokszorosa az azonos piacon működő társaikénál. A gazdasági válság – a hálózati hasznok kihasználása esetén – az előnyt még inkább fokozhatja.
A franchise vállalkozások magasabb keresletre számíthatnak, mint a hálózaton kívül működő társaik. A hálózat tagjai között együttműködés alakul ki, mely során elérhetik az egyébként területi és méretbeli korlátaik miatt meg nem közelíthető piacokat. Az említett hálózati előny elsősorban az értékesítéssel foglalkozó hálózatokban érvényesülhet, ahol a franchise rendszergazda és átvevői nem ritkán közös adatbázissal dolgoznak, így bővítve az egyes hálózat-tagok piacát. A hálózati együttműködésből származó üzletkötések, így a gyakran egyébként el nem érhető piacok a franchise partnerek bevételeinek 80 százalékát is jelenthetik.
A válságkezelés másik eszköze a költségek minél alacsonyabb szinten tartása. Ez a méretkihasználtságból adódóan a franchise-ok beszállítói piacán jelentkezhet hatékonyan. Az együttműködésből adódóan, bár a hálózat-tagok jogilag és pénzügyileg önállóan működnek, mégis élvezhetik a nagybani szállítás előnyeit – írja a Profitline.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >