Valóban rá kell húzni a vizes lepedőt a munkáltatókra?

„Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj. Hagyni kell, hadd vigye a szél!” – kapjuk az „utasítást” egy ismert előadó, Pintér Béla dalából. Vajon elegendő-­e a burnoutot homokba írni? Elviszi-­e a szél? Nem, távolról sem ez a megoldás!

Az előző számban bemutattam a kiégés családfáját, illetve megismerkedtünk azzal, hogy mit is jelent a burnout…

Fizikai, érzelmi, mentális kimerültség

A kiégés témakörében annyira elkaszálják a munkáltatókat, hogy maga a Google sem hoz releváns találatot a „Csak a munkában éghetek ki?” kérdésre. Mondanám, hogy elbizonytalanít a keresőm tanácstalansága, de…

Ülök minap egy kedves, de már megtört lendületű ügyfelemmel. Nagy a hajtás a cégénél – egy nagyváros egyik önkormányzati cégéről van szó –, és tisztán kiveszem a szavaiból, hogy a kiégés utolsó stádiumában van.

Felelős vezető, igyekszik jól tenni a dolgát, de már nem tud megküzdeni az esetenként értelmezhetetlen, egymásnak ellentmondó, új szabályozásokkal. A terheléssel, a túlterheltséggel. Profi a szakmájában, de ez ott – pestiesen mondva – „nem játszik”, keveset nyom a latban. Napi 10-11 órát dolgozik, és még van az oda-­vissza utazás, újabb egy óra.

Reménytelen a helyzet, mert értelmetlen feladatokat kényszerítenek rájuk, ami tehetetlenségérzetet generál.

– Milyen szerepeid vannak a munkavállalón kívül?

– Anya, feleség, gyerek, barát – sorolja kapásból.

Anyaként minden rendben, egészséges, okos gyermekei vannak, örömforrások, feltöltődik a társaságukban, sőt, pillanatnyilag életének egyetlen célja a gyermekek felnevelése.

– Ők tartanak itt – fogalmaz tömören.

Szüleivel jó a kapcsolata, van néhány barátja is. Ezek a szerepei rendben vannak.

Feleségként? Csakhamar kiderül, hogy egészen másként szemléli a világot a férje, mint ő. (Ismerős jelenség?) Sőt, azt is megtudom, hogy a párja beteg. Gyógyíthatatlan, de azért – egyelőre még – el tudja látni a legfontosabb feladatokat otthon. Motiválatlan, motiválhatatlan, az életének nem sok értelmét látja. Ügyfelem megpróbált segíteni neki, de ő semmilyen változtatásra nem volt hajlandó. Szép lassan kiégett a házasságuk, kiégtek ők maguk is. Kapcsolatuk megérkezett a burnout RÉT-re.

A hosszú évek küzdelmét feladva REMÉNYTELENSÉGBE süllyedt a történet. Már ÉRTELMÉT sem látja, hogy jobb belátásra bírja a párját.

Összegezve: TEHETETLENNEK érzi magát.

Burnout R.É.T.

Ismerősöm harminc körüli férfi, nevezzük Norbinak. Mamahotelben lakik (értsd: otthon a szüleivel), nőtlen. Munkája érdekes, változatos, versenyképes fizetéssel. Valamikor szerette is, de mára kiégett. A munkában égett volna ki? Nem, távolról sem.

Kényelmes ugyan az otthoni lét, de amikor egy-egy lányt hazavitt, hogy bemutassa otthon, az többet nem volt hajlandó találkozni vele. Anyuka végtelenül kiállhatatlan, beleköt az élő fába is. A hölgyek ezt nem díjazták, nem vágytak ilyen anyósjelöltre.

A sok kudarc elvette Norbi ismerkedős kedvét. REMÉNY­TELENNEK, ÉRTEL­MET­LENNEK látja a küzdelmet, TEHETETLENNEK érzi magát. (Talán még annak sincs tudatában, hogy az anyukája rettentette el a barátnőket.) Bénának, tehetségtelennek tarja magát a nőknél, fel is adta.

Azon túl, hogy időnként neki is meg kell küzdenie az anyukájával, ott van az édesapja is. Beteg. Már régóta. Orvostól orvosig hordták, de mind csak a fejét csóválta, valami időskori nyavalyát állapítottak meg nála; „gyógyíthatatlan” volt a sommás összegzés.
REMÉNY­TELENSÉGBE torkollott a történet, már ÉRTELMETLENSÉG lenne gyógyítót keresni, s beépült a fejekbe a TEHETETLENSÉG érzése.

Egyszer a jövőképéről kérdeztem Norbit. Mi volt a válasza? R.É.T., röviden.

Így megy munkába. Viszi a burnout RÉT-en szedegetett fizikai, érzelmi, mentális kimerültségét.

Keveseknek adatik meg, hogy önerőből kilépjenek a burn­outjukból. Vagy azért, mert nincsenek is tisztában a problémájuk súlyával, a kiégésükkel, vagy mert a „RÉT” oly kiterjedt lett, hogy minden reményükkel felhagytak. A következő számban már végre a megoldásokról fogok írni!

Kiégésmentes mindennapokat kívánok!