Vallásturisztikai szakirányú továbbképzést indít ősztől az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem
Vallásturisztikai szakirányú továbbképzés indul az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen – jelentette be pénteken, a képzés elindításáról szóló dokumentum ünnepélyes aláírása alkalmából a Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztos Egerben.

A magyarországi vallásturisztikai célpontok és zarándokhelyek egyik legnagyobb versenyelőnye Európában, hogy itt élő közösségeket találnak a látogatók
Nacsa Lőrinc köszöntőjében arról beszélt: ez több lesz, mint egyszerű idegenvezető, illetve turisztikai szakember képzés, mert itt nem csupán a szakmát, hanem a vallási területhez szükséges lelkiséget is el kell sajátítani.
A kormány kiemelten támogatja az egyházak értékmegőrző munkáját – mondta. Hangsúlyozta: az egyházakra a múltból rájuk maradt értékes, ápolandó kincsek vannak bízva, amelyeket komoly felelősség bemutatni. Nem öncélúan, hanem úgy, hogy a turisták találkozhassanak ezeken a helyeken egymással, a Jóistennel és évszázados értékekkel, mert ez nem csupán az örökségünk, hanem a jövőnk is – tette hozzá. Szavai szerint a magyarországi vallásturisztikai célpontok és zarándokhelyek egyik legnagyobb versenyelőnye Európában, hogy itt élő közösségeket találnak a látogatók. A kormány azért támogatja a vallásturisztikai képzés elindítását, mert fontosnak tartja, hogy képzett szakemberek vegyenek részt ebben a munkában, hiszen a hazai zarándok- és vallásturizmus az ide látogatók és a magyar emberek lelki javát szolgálja – fogalmazott.
A képzés nem csupán az arra jelentkezők, de a helyszínek és a látogatók számára is hozzáadott érték lesz és remélik: ennek köszönhetően tovább növekszik a turizmusnak ez a különleges ága, amely egyúttal a keresztény Magyarország és Európa megőrzéséhez is hozzájárul – húzta alá a miniszteri biztos. Közölte: a kormány a szakirány elindításának támogatása mellett ösztöndíjrendszert is kínál annak érdekében, hogy egyházak és szerzetesrendek munkatársai is el tudják végezni a képzést. Jelezte: az oktatás két féléves lesz és gyakorlatorientált, így nem csupán az egyetem falai között, hanem külső partnereknél is zajlik majd.
Kapcsolódó cikkeink
Ötödik állomásához érkezett Regölyön a Market Építő Zrt. ROM Vándor örökségmentő programja: átadták a Somolyi templomromot
Átadták a Market Építő Zrt. ROM Vándor programjának keretében helyreállított…
Tovább olvasom >KSH: júniusban a vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 júniusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >További cikkeink
Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Védelmet kapnak a húskészítmények elnevezései – irányt mutat az Európai Bizottság új javaslata
Újabb lépést tesz az átláthatóbb és tisztességesebb élelmiszerpiac irányába az…
Tovább olvasom >