Vállalást tett az ipar a sokoldalú emberábrázolásért a reklámokban
A Kódexen túlmutató vállalást tett az ÖRT égisze alatt mintegy harminc tagvállalat és két szakmai szervezet az emberi méltóság reklámokban való érvényesülése érdekében. Az aláírók elkötelezettek az iránt, hogy a reklámokban történő felelősségteljes és sokoldalú emberábrázolással hozzájáruljanak a pozitív kulturális változáshoz.
Fontos és előremutató vállalást tettek a reklámipar szereplői, amely szerint a jövőben még nagyobb figyelmet szentelnek a sokoldalú emberábrázolásnak a fogyasztó emberi méltósága és önbecsülése érdekében. A vállalás már önmagában egy fontos „kategória” az önszabályozás területén. Nem a mindenkire érvényes Kódexről, és nem az ÖRT által kiadott ajánlásról van szó, hanem a cégek által megfogalmazott elkötelezettségről, amely mellett a saját maguk által megfogalmazott alapelveken vagy belső iránymutatásokon túl egy nyilvános fórumon tettek hitet.
Nagyon hiszünk a Best Practice erejében. Tudjuk, hogy a reklám csupán egy a fogyasztót érő társadalmi hatások közül, hiszen a közbeszéd, oktatás, média, család és a baráti kör mellett a reklám is hat arra, hogy mit tart szépnek és a környezetünk elfogadható elemének a reklám. Természetes, hogy a reklám szép embereket akar mutatni, már csak az a kérdés, hogy kit tekintünk szépnek, és a szépség tartalommal való feltöltéséért vállalunk aktív felelősséget ezzel a közös vállalással – fogalmazott Gerendi Zsol,t az ÖRT főtitkára.
Nagy utat tettünk meg, az elfogadás sokat változott. Ma már nemcsak a húszéveseké a világ a reklámban, szerencsére ma már nem szégyen az sem, ha szemüveges, ha fogszabályozója van, vagy éppen balkezes valaki. (vö. a balfék, balkézről született kifejezésekkel.) Az emberi test ábrázolása, a kor, bőrszín, bőrhibák, bármely fogyatékosság, vagy éppen a nemi szerepekhez kapcsolódó szakmák, a viselkedés (pl. férfias dolog-e babakocsit tolni) ábrázolása sokat változott az elmúlt években a reklámban, és a további változásokért is tenni akarunk– jelentette ki Fazekas Ildikó igazgató az ünnepélyes aláírás alkalmával.
Büszke vagyok arra, hogy közel harminc cég és két szakmai szervezet csatlakozott ehhez a rendkívül pozitív kezdeményezéshez. Meggyőződésem, hogy a reklámipar szereplői által már megkezdett folyamat ezzel a közös vállalással új lendületet kap – hangsúlyozta Molnár Kálmán, az ÖRT elnöke.
Kapcsolódó cikkeink
ÖRT-NKFH workshop: fókuszban az etikus reklámozás és a hatósági együttműködés
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) és a Nemzeti Kereskedelmi és…
Tovább olvasom >A generált reklámok negatívan befolyásolhatják a fogyasztói percepciót
Az NIQ legújabb kutatása szerint az AI által készített reklámok…
Tovább olvasom >ÖRT és NMHH közös workshop: Az emberi testkép ábrázolásának hatása a fogyasztókra
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) és a Nemzeti Média- és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >Innovatív gombafehérjés desszerteket fejlesztett az Eroski
A spanyol Eroski áruházlánc a catering terén vezető Ausolannal, az…
Tovább olvasom >Csökkenő születésszám, növekvő kihívások
A demográfiai trendek és a fogyasztói szokások alakulása egyaránt formálja…
Tovább olvasom >