Vajhiány várható

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 06. 10:00

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) folyamatosan nyomon követi, és a rendszeres kiadványaiban közreadja a világ mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékek piacainak tendenciáit.

 Kapronczai István főigazgató AKI


Kapronczai István
főigazgató
AKI

A legutóbbi piaci jelentésből kiderül, hogy a KSH adatai szerint 2,892 millió sertést tartottak Magyarországon 2013. június 1-jén, az egy évvel korábbinál 0,7 százalékkal, a 2012. december 1-jei állománynál 2,2 százalékkal kevesebbet. Az egyéni gazdaságokban az előző évinél 3,2 százalékkal volt alacsonyabb (776 ezer állat) a sertéslétszám, míg a gazdasági szervezeteknél nem változott jelentősen a sertésállomány nagysága (2,116 millió sertés). Az anyakocák száma 5,4 százalékkal 194 ezer egyedre csökkent 2012. június elsejéhez viszonyítva.

Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon 2013. január–augusztusban 6 százalékkal csökkent a sertések vágása az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ugyanakkor a KSH adatai alapján Magyarország élősertés-kivitele 22 százalékkal haladta meg 2013. január–augusztus között az egy évvel korábban külpiacon eladott mennyiséget. Az élősertés-behozatal az előző évi mennyiségtől több mint 8 százalékkal maradt el.

Az Európai Unióban 2013. január–július között a sertésvágások száma 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezt némileg ellensúlyozta, hogy a sertések nagyobb vágósúllyal kerültek a vágóhidakra.

A Rabobank szakértői az állomány és a sertéshústermelés növekedését várják a következő évben. Ezt főként a nagy malactermelő és -exportáló országok (Hollandia, Dánia) anyakoca-állományának bővülésére és a kocák produktivitásának javulására alapozzák.

***

Magyarországon a nyerstej országos termelői, kilónkénti átlagára rekordszintre emelkedett, 2013 októberében 103,18 forint/kg volt, az előző havihoz képest 4 százalékkal volt magasabb, és 9,5 százalékkal haladta meg az eddigi csúcsot. Magyarországon a nyerstej kiviteli ára 127,18 forint volt októberben, 2 százalékkal nőtt egy hónap alatt, és 23 százalékkal haladta meg a belpiaci árat.

A KSH adatai szerint Magyarország szarvasmarha-állománya 3 százalékkal nőtt, a teheneké nem változott, míg az előhasi üszőké 6 százalékkal csökkent 2013. június elsején az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A tehenek 60 százalékát a tejhasznú, 27 százalékát a húshasznú, 13 százalékát a kettős hasznosítású fajták adták. A tejhasznú tehenek száma egy év alatt egy százalékkal, a kettős hasznosításúaké 24 százalékkal csökkent, míg a húshasznúaké 18 százalékkal nőtt.

Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az unióban a nyerstej felvásárlása 2013-ban 0,2 százalékkal nő 2012-hez viszonyítva. Az EU-15-ben 0,3 százalékos növekedés várható, míg az EU-12-ben 0,7 százalékos csökkenésre számítanak. Az EU sajttermelése egy százalékkal, a sajt exportja előreláthatóan 5 százalékkal nő 2013-ban 2012-höz viszonyítva.

A közösség vajtermelése 0,7 százalékkal nő, míg kivitele 4 százalékkal csökken 2013-ban a tavalyihoz képest. A vaj magántárolási készlete nagyon alacsony volt ebben az évben, aminek hatására vajhiány alakult ki. A vaj készlete várhatóan 2014-ben is rendkívül alacsony szinten marad.

Kapcsolódó cikkeink