A V4-ek egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben
Egyetértenek az agrártámogatási rendszer főbb elveiben a visegrádi tagországok, fontos, hogy az agrárpénzeket a jövőben is gazdák kapják meg, és azokat ne más uniós célok finanszírozására fordítsák – mondta Czerván György, az agrárgazdaságért felelős államtitkár a visegrádi négyes tagországok mezőgazdasági parlamenti bizottságainak ülése után.
Az MTI-nek a Földművelésügyi Minisztérium által pénteken elküldött sajtóközleményéből kiderül, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország küldöttei üdvözlik, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) megmarad 2020 után is.
Czerván György a közlemény szerint kiemelte: minden tagállam fontosnak tartja az erős, kétpilléres (agrár- és vidékfejlesztési) rendszer megtartását. Az egyes pillérben jelennek meg továbbra is a közvetlen, például a területalapú támogatások és a piaci támogatások, a kettes pillérben pedig a vidékfejlesztési, társfinanszírozott programok támogatására szánt összegek.
A mezőgazdasági bizottsági ülésen minden tagállam részéről aggodalmat váltott ki az a kérdés, vajon egyszerűsödik-e a támogatási rendszer – mondta Czerván György. Az államtitkár szerint minden tagország azt szeretné, ha az adminisztrációs terhek csökkennének, de az Európai Bizottság jelenlegi javaslatában olyan változások körvonalazódnak, amelyek nem ebbe az irányba mutatnak.
A másik közös probléma a termeléshez kötött támogatások kérdése, ez a bizottsági közleményben ugyanis nem szerepel. Magyarország számára ez különösen fontos, hiszen az unió által engedélyezett legnagyobb mértékben használja ki az ország ezt a lehetőséget, évi mintegy 61 milliárd forint értékben – olvasható a közleményben.
A közleményből kiderül, áprilisban döntenek az állam- és kormányfők az Európai Unió 2020 utáni költségvetéséről, ezután derül ki, hogy mekkora is lesz az agrárbüdzsé. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM-államtitkár: újabb pályázatok jelentek meg a fenntartható mezőgazdaság jegyében
Az európai és a magyar mezőgazdasági termelési gyakorlatokat meghatározzák az…
Tovább olvasom >AM: rengeteg pályázat a gazdálkodóknak, jó ütemben teljesül az agrártámogatások kifizetése
A tavalyi évhez képest gyorsabban halad az agrártámogatások kifizetése, a…
Tovább olvasom >Rengeteg pályázat a gazdálkodóknak és jó ütemben teljesül az agrártámogatások kifizetése
A tavalyi évhez képest gyorsabban halad az agrártámogatások kifizetése, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
EY-kutatás: a fogyasztói benyomásnak kulcsszerepe van az üzleti sikerben
A fogyasztói benyomás kulcsszerepet játszik az üzleti sikerben, a legtöbb…
Tovább olvasom >Tovább csökkenhet a nagyvállalatok munkaerőállománya
Folytatódott a csökkenő tendencia az elmúlt negyedévben a nagyvállalati vezetők…
Tovább olvasom >AM: az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől
A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az…
Tovább olvasom >