V. Belga Sörfesztivál a hétvégén

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 14. 10:36

Egy fesztivál, ahol mindenki megtalálja a maga sörét – ez a május 16-18. között már ötödször megrendezésre kerülő Belga Sörfesztivál szlogenje, amit még a sör világában járatlanabbaknak is könnyű magukévá tenniük, minthogy a hétvégén a látogatók 31 főzde 150 féle söréből – ezek harmada csapolt – válogathatnak. Tradicionális és új ízek, kis és mikro-sörfőzdék termékei; a belga nagykövet szerint Belgiumban is alig fordul elő olyan esemény, ahol ennyiféle remek sör közül lehet választani. Gyümölcsök, fűszerek, technológiák óriási választékban, sok közülük először mutatkozik be Magyarországon: először kóstolható többek közt a népszerű Delirium sorozat legújabb, nők által készített tagja, a Deliria, a komló szerelmeseinek a szervezők elhozzák a limitált mennyiségben készülő Hopus Primeur és Duvel Tripel Hop 2014-es kiadását, valamint itt mutatkozik be első alkalommal a magyar sörfogyasztóknak az utóbbi évek egyik belga csillaga, az Omer!

A „körülmények” is újak, ugyanis a fesztivál átköltözött a jóval több helyett biztosító Bálna Budapestbe, ahol két – zárt és fedhető nyitott – helyen nemcsak a sörök élvezetének hódolhatnak az érdeklődők, hanem hideg- és meleg ételek közül is válogathatnak. Tamáska János, az eseményt szervező (és az italokat importáló) vállalkozás társtulajdonosa szerint a fesztivál forgalma évről évre nő; tavaly a fogyasztás már a duplája volt ez első évinek. Egyre szélesebb a fogyasztóknak az a rétege, akik hajlandóak megfizetni a minőségi söröket, állítja a szakember, ironikusan értékelve: talán ez a válasz arra kérdésre, miért van válságban a söripar.
Az optimista várakozások is indokolták a helyszínváltást, és feltehetően az új árpozícionálás is. A fesztiválpohár árát is tartalmazó belépők csomagára Sörkedvelőknek 2800, Sörrajongóknak 4000 forint – előbbi 3, utóbbi 5 pohár (2 dl) tetszőleges fajtájú sör elfogyasztását teszi lehetővé, viszont tavalyhoz képest csökkent az ezen felül fogyasztható sörök ára: 600 forint poharanként.

V. Belga Sorfesztival a hetvegen 2

V. Belga Sorfesztival a hetvegen 1

Kapcsolódó cikkeink