Üzleti központ épült az egykori debreceni dohánygyár területén

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 01. 11:20

Új irodaépülettel bővült az egykori debreceni dohánygyár területén kialakított Lion termelő és innovációs üzleti központ, az 1,2 milliárd forintos beruházást kedden adta át a város fideszes polgármestere.

Debrecen-uzletkozpont

Kósa Lajos elmondta: a beruházó Dilk Kft. 2005 óta 6 milliárd forintot fordított az egykori dohánygyári iparterület megújítására, és az irodaparkban már kétezren dolgoznak. Ezek a vállalkozók viszik előbbre Magyarországot – címezte szavait a Dilk Kft. ügyvezető tulajdonosának, Boros Józsefnek Kósa Lajos.

Papp László, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett rá, hogy 2004-ben az akkori külföldi tulajdonos bezárta a dohánygyárat, s a 125 éves debreceni dohányipar felszámolásával egyszerre 400 ember került az utcára.

Mégis Debrecen nyerte ezt a csatát: a volt dohánygyár területén kialakított Lion centrumban ma kétezren dolgoznak, s a napokban átadják a város új dohánygyárát is, ahol 200-an kapnak munkát.

Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (ÉARFÜ) ügyvezető igazgatója elmondta: az Észak-alföldi Regionális Operatív Program (ÉAOP) keretében 200 millió forinttal támogatták a beruházást.

Elismerően szólt arról, hogy Debrecenben, a 2007-2013 közötti uniós ciklusban 249 programot támogattak 49 milliárd forinttal, s ennek a forrásnak csaknem felét gazdaságfejlesztésre fordították.

Boros József, a Dilk Kft. ügyvezető tulajdonosa elmondta: a most átadott innovációs központ összesen hat szintes, hasznos alapterülete 7300 négyzetméter.

Az irodaházban 70 gépkocsi befogadására alkalmas mélygarázs, valamint hideg- és melegkonyha, cukrászüzem, étterem és három rendezvényterem is helyet kapott – fűzte hozzá.

Boros József kitért arra, hogy a Lion Office Center kihasználtsága jelenleg már meghaladja a 90 százalékot, ezért újabb 7300 négyzetméter alapterületű épülettel bővítik. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink