Úton a nettó zéró kibocsátás felé

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 09. 02. 09:28

A Tesco nemrég publikálta legfrissebb fenntarthatósági jelentését. A vállalat fő célkitűzése, hogy 2035-ig saját működésében, 2050-ig pedig az ellátási láncban is elérje a nettó zéró kibocsátást. Ennek mentén az áruházlánc egyebek mellett folyamatosan csökkenti az élelmiszer-hulladék mennyiségét és csomagolóanyagainak környezetterhelését, valamint elektromos járműveket vezetett be logisztikai szolgáltatásaiban. Ahogy ők fogalmaznak: napról napra többet tesznek bolygónkért.

A Tesco idén online hozta nyilvánosságra fenntarthatósági beszámolóját. A 2021/22-es üzleti évre vonatkozó riport az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai tükrében mutatja be a vállalat felelős és fenntartható működésének eredményeit három stratégiai pillér – a vásárlók kiszolgálása, a közösségek támogatása és a bolygó védelme – mentén.

Pálinkás Zsolt, Tesco

Pálinkás Zsolt
vezérigazgató
Tesco-Global

„Tudjuk, hogy üzleti működésünk a közvetlen környezetünktől függ, hiszen csak egészséges és természetes környezetben lehet élelmiszert termelni. Saját érdekünk ezért, hogy mindent megtegyünk a klímaváltozás ellen. A felelős és fenntartható működés iránti elkötelezettségünk nemcsak értékeinket tükrözi, de minden munkatársunk felelőssége is. Az egyik legnagyobb kiskereskedelmi vállalatként ugyanis lehetőségünk van komoly változásokat elérni. Vállaltuk tehát, hogy 2035-re elérjük a nettó zéró kibocsátást saját működésünkben, 2050-re pedig a termékeinkből és az ellátási láncból eredő kibocsátásunkat is nullára csökkentjük”

– fogalmaz Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

Egyetlen falat fogyasztható élelmiszer sem veszhet kárba

Élelmiszer-kereskedőként a Tesco elkötelezett aziránt, hogy csökkentse az élelmiszer-hulladék mennyiségét a termőföldtől az asztalig terjedő értéklánc teljes hosszában. Amikor ugyanis ételt dobunk ki, az előállításához, szállításához és csomagolásához felhasznált összes energia és víz is kárba vész. Ezért az üvegházhatású gázok mintegy 10 százaléka köthető az élelmiszer-hulladékhoz.

Az áruházlánc arra törekszik, hogy a jól bevált folyamatokkal, például korszerű forgalom-előrejelző és rendelési eljárásokkal vagy a közeli lejárati idejű termékekre beállított árkedvezménnyel csökkentse az el nem adott élelmiszerek és ezáltal az élelmiszer-felesleg mennyiségét.

Ami mérhető, az kezelhető

A Tesco 2017 óta évente publikálja a működésében keletkező élelmiszer-felesleg mennyiségét. A jelentésben található részletes adatok segítségével ugyanis képes beazonosítani az élelmiszer-pazarlás szempontjából legkritikusabb területeket, és megszüntetni a problémás pontokat. Ezt jól bizonyítja, hogy az áruházlánc öt év alatt elérte, hogy 69%-kal kevesebb élelmiszer-hulladékot termel.

Ha az élelmiszert nem tudják értékesíteni, elsősorban karitatív szervezeteknek és helyi közösségeknek adják tovább. A maradékot pedig állatmenhelyeknek és állateledel-gyártóknak adományozzák, illetve biogázüzemben vagy komposztként hasznosítják. Magyarországon 2014 óta működik a Tesco élelmiszermentő programja. Ennek keretében országszerte több mint 160 áruházban az ott dolgozó kollégák minden munkanap végén összegyűjtik a már nem eladható, de emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket, hogy azokat a rászorulóknak adományozhassák.

A programban a vállalat stratégiai partnere a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, amelynek segítségével több mint 200 karitatív szervezet vesz át adományt naponta a Tescótól, amit éves szinten több mint 100 000 rászorulóhoz juttatnak el. Az áruházlánc öt év alatt több mint 31 000 tonna élelmiszert adományozott jótékony célra, ami mintegy 74,8 millió adag ételt jelent a nehéz helyzetben lévőkben. Ezzel pedig közel 100 500 tonna szén-dioxidnak megfelelő mennyiséggel csökkentette károsanyag-kibocsátását.

A kevesebb néha több

„A csomagolás fontos szerepet játszik termékeink megóvása és a keletkező élelmiszer-hulladék mennyiségének csökkentése szempontjából, ugyanakkor jelentős környezeti problémát okozhat, ha nem használják vagy hasznosítják újra. Ezért a legfenntarthatóbb termékek beszerzésére törekszünk, és csak ott használunk csomagolóanyagokat, ahol feltétlenül szükséges. Vállaltuk, hogy 2025-ig 100%-ban újrahasznosíthatóvá tesszük saját márkás termékeink csomagolását. 2021-ben a piacon elsőként vezettünk be ilyen csomagolást egy teljes termékkategóriánál. 200 saját márkás háztartási termékünk csomagolását terveztük át, hogy teljesen újrahasznosíthatók legyenek. Azóta pedig már tészta- és rizstermékeinket, illetve az előrecsomagolt zöldségeket és gyümölcsöket is újrahasznosítható csomagolásban kínáljuk” – mondja Pálinkás Zsolt.

A Tesco a csomagolásmentes termékek legnagyobb értékesítői közé tartozik Magyarországon. Ilyenek például a pékáruk, illetve sokféle zöldség és gyümölcs. Valamint újrahasznosítja az árut a szállítás során védő, ún. másodlagos csomagolóanyagokat. A frissáru szállításához a vállalat az Euro Pool újrafelhasználható, zöld rekeszeit használja, így csökkentve az egyszer használatos csomagolóanyagok mennyiségét. 2021-ben az áruházlánc összesen 10 789 581 darab ilyen rekeszt használt, ami 3645 tonnával csökkentette szén-dioxid-kibocsátását. A Tesco emellett F&F ruházati márkájának vállfáit is ismételten felhasználja újak gyártása helyett, így egy vállfára vetítve 34%-kal csökken a szén-dioxid-kibocsátás és 86%-kal a vízfelhasználás.

Felkapcsolták a villanyt

A logisztikából és a házhozszállításból származó emisszió csökkentésére a Tesco folyamatosan vezet be újításokat. 2021 őszén például üzembe állt Magyarország első, szériában gyártott elektromos teherautója, amely Unilever-termékeket szállít a Tesco áruházaiba. A környezetbarát fuvarozás megteremtésének újabb lépéseként pedig nemrég – Magyarországon az élelmiszer-házhozszállításban elsőként – a vállalat teljesen elektromos furgonokkal bővítette járműparkját, melyekkel Budapesten szállítja házhoz az online rendeléseket. A járművekben a hűtőgépek is akkumulátorról működnek, így a kiszállításokat az áruházlánc károsanyag-kibocsátástól mentesen tudja végezni.

(x)

Kapcsolódó cikkeink