Utazásszervezőt bírságolt a GVH

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 16. 12:20

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 8 millió forintra bírságolta a Beck Reisen Kft. utazásszervező céget, mert az a hivatal szerint 2010-ben a fogyasztóknak egyiptomi, nílusi hajóutakról, illetve az éves Beck utazási klubtagságra vonatkozó nyereményekről megtévesztő tájékoztatást adott.

A GVH hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a hivatal megállapította, hogy a Beck Reisen Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott 2010. februárja és májusa között. A hivatal tájékoztatása szerint a Beck Reisen Kft. 2010 februárja és áprilisa között több lapban megjelentetett keresztrejtvénnyel összefüggésben valótlan tájékoztatást adott a nyereményként feltüntetett nílusi hajóút felmerülő költségeiről.

A 2010 áprilisában és májusában számos fogyasztónak megküldött direkt marketing (DM) levelekben a fogyasztók arról kaptak tájékoztatást, hogy megnyertek egy 8 napos nílusi hajóutat, „garantáltan ingyen”; a levelekben a cég nem tett említést a hajóút igénybevételével kapcsolatban felmerülő egyéb költségekről. A DM-levelekben arról is tájékoztatást kaptak a fogyasztók, hogy egy éves tagságot nyertek a Beck utazási klubba, amelynek értéke 35.000 forint, a nyeremény pedig különböző előnyökkel jár a tagok számára.

A GHV szerint ezzel a cég a „kiválasztottság érzését” akarta kelteni a fogyasztóban. A vállalkozás ügyfelei ugyanakkor automatikusan megkapták a klubtagságot, amelynek nem volt nyeremény jellege, és nem bizonyították a tagság nyújtotta kedvezmények körét sem. GVH közleménye kitér arra is: a bírsággal kapcsolatban tekintettel volt arra, hogy a vállalkozással szemben a versenytanács korábban már hasonló ügyben állapított meg jogsértést.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal február 7-én azt közölte az MTI-vel, hogy Beck Reisen Kft. utazásszervezői tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét visszavonó elsőfokú határozatát a másodfokon eljáró szerv helybenhagyta. A kft. nem folytathat utazásszervezői tevékenységet: utazásokat nem szervezhet és nem bonyolíthat le, köteles az elmaradt utazásokra befizetett előlegeket és részvételi díjakat a jogszabályi előírások szerint teljes összegben az utasoknak visszafizetni – írja a ProfitLine.hu.

Kapcsolódó cikkeink