UniverZoo: Európa első állati üzleti parkja Mogyoródon
Megnyílt Mogyoródon a 65 ezer négyzetméteren elterülő UniverZoo Üzleti és Élménypark, mely Európa első állati üzleti és élményparkja. A komplexumban 9400 fedett terület található.
Váraljai Péter ötletgazda, a beruházó UniZoo Kft. ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy a főként állat-egészségügyi termékeket forgalmazó egyik legnagyobb cég, az Anivet Kft. áruháza már be is költözött a komplexumba, ahol a Magyar Állatorvosi Kamara is bérelt már helyiséget. A helyszínen konferenciákat, kiállításokat, állatbemutatókat is lehet szervezni, összhangban a cég szlogenével: „itt minden megtalálható lesz, ami állati!”
A tervek szerint szerint az élményparkban minden az állatok körül forog majd: lesz itt ismeretterjesztés a nevelési és oktatási intézmények számára, továbbá étterem és kávézó, ami a kutyák számára is árusít majd mindenféle finomságot.
A parkban konferenciákat, kiállításokat, állatbemutatókat is lehet szervezni, illetve egy szolgáltató központ keretében 24 órás állatkórház, állatpatika és állatkozmetika is működik majd – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >