Új nyúltenyésztési technológia az Olívia élelmiszerfeldolgozónál
Az Európai Unió pénzügyi támogatásával új hízónyúl tartás- és takarmányozás technológiát vezetett be az Olívia Élelmiszerfeldolgozó Kft. Lajosmizsén – közölte Atkári Tamás, a gazdasági társaság élőállat ágazatvezetője szerdán az MTI-vel.
Az Új Széchenyi Terv pályázatán a 113 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a svájci tulajdonú gazdasági társaság, mely nyúltenyésztéssel és húsexporttal foglalkozik.
A 270 millió forint összértékű beruházás a 113 millió forint vissza nem térítendő támogatás lehívásával valósul meg, melynek 85 százaléka az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjából, 15 százaléka pedig Magyarország központi költségvetéséből származik.
A beruházás révén az Olívia Kft. lajosmizsei telephelyein bevezetett tartási és takarmányozási technológia minden szempontból megfelel az Európában a legszigorúbbak közé számító svájci állatvédelmi rendeletnek.
Az új technológia révén a társaság a meg tudja őrizni jelenlegi piaci pozícióit Svájcban.
Az Olívia évente 2 millió nyulat tenyészt és vág le saját vágóhídján, 2011-ben megközelítőleg 4 milliárd forint bruttó árbevételt ért el.
A gazdasági társaság termékeinek döntő többségét exportálja, Svájc és Oroszország mellett az Európai Unió országaiba szállít nyúlhúst. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A legédesebb duó: a népszerű nasik vásárlása most 1+1% támogatást ér a Tesco és a Mondelez jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sokunk kedvenc gyerekkori ízei egyesülnek egy különleges kollabban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

