Uniós támogatással épült dohánygyárat adtak át Debrecenben

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 07. 11:00

A Róna Dohánytermelő Kft. 3,1 milliárd forintos beruházásával elkészült a cég új debreceni dohánygyára, amely 440 embernek ad munkát – jelentette be Marc Wagener, a többségi tulajdonos luxemburgi Vandewyck Tobacco ügyvezető igazgatója kedden, a gyár átadásán.

dohanygyar

Az Európai Unió 322,5 millió forintos támogatásával megvalósult beruházás a cégcsoport valaha volt legnagyobb egyidejű fejlesztése – tette hozzá az igazgató.

Kósa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere szerint egy iparág újjászületéséről van szó a cívisvárosban, 2004-ben ugyanis megszűnt – és akkor azt hitték véglegesen – az akkor 125 éves múltra visszatekintő dohánygyártás a városban.

Debrecen minden támogatást megad ahhoz, hogy itt a dohányipar sikeres, nyereséges legyen – tette hozzá a polgármester.

Papp László (Fidesz-KDNP) alpolgármester emlékeztetett rá, hogy a beruházással 60 új munkahely létesítését vállalta a Róna Dohányfeldolgozó Kft., ezzel szemben 170 új munkahelyet teremtettek, ami által összesen 440-en – többen, mint valaha -, dolgoznak Debrecenben a dohányiparban.

Ugyanakkor a mezőgazdasági termelésre épült gyár ennél jóval több embernek – hajdú-bihari és szabolcs-szatmár-beregi dohánytermelő családoknak – jelent megélhetést – tette hozzá az alpolgármester.

Bajusz Géza, a Róna Dohányfeldolgozó Kft. ügyvezetőjének tájékoztatása szerint évente 8 milliárd szál cigarettahüvelyt és 700-800 tonna fogyasztási dohányt állítanak elő 50-50 százalékban hazai, illetve import alapanyagból. A cigarettahüvely-gyártásból 12 százalékkal részesednek az európai piacon.

A cég árbevétele eléri a 15 milliárd forintot, aminek 25 százaléka exportból származik. A múlt évben az adózás előtti eredményük 1,5 milliárd forint volt – mondta el az MTI érdeklődésére az ügyvezető. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink