Uniós támogatásból raklaptőkegyártó üzem épült Tiszalökön
Mintegy 150 millió forintos összköltséggel, jelentős uniós támogatással raklaptőkegyártó üzemet épített a fa-, parafa- és fonott termékek gyártásával és előállításával foglalkozó Pellet-International Kft. – közölte a tiszalöki székhelyű cég ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.
Ónódi István elmondta, a beruházás megvalósításához 100 millió forint támogatást nyert az Észak-Alföldi Operatív Program Telephelyfejlesztés című pályázati kiírásán a társaság. A fejlesztés révén egy új üzemcsarnok épült fel, gépsort telepítettek, valamint nyolc új munkahely létesült, hármat pedig a program révén tudtak megtartani.
A gyárban a raklap „lábaiként” funkcionáló tőkék gyártását végzik; ezeken helyezik el a szabványoknak megfelelő UIC-EUR védjegyjelölést, a növényegészségügyi hőkezelésre és az engedélyező vasúttársaságra vonatkozó jelzéseket, valamint a gyártási információkat.
A 2013-ban alakult társaság a nyilvános cégadatok szerint tavaly 5,5 millió forintos nettó árbevételt és csaknem 13,6 millió forintos veszteséget könyvelt el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csomagcunamira készül a DPD: akár 50%-os növekedés is várható decemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„Vérzik az ütőér”: költségbefagyasztást sürget a Hungrail a vasúti árufuvarozás megmentéséért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy sebességre kapcsol a CER Cargo: nemzetközi terjeszkedés jön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: októberben 713 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepi menütervezés könnyedén a Nébih Maradék nélkül adagkalkulátorával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Naponta új meglepetés a Rossmann Adventi kalendáriumával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

