Ukrán liszt zúdul a világpiacra
A lisztexport folyamatos növelését tervezi Ukrajna a következő években. Már tavaly is rekordmennyiségű, 257,5 ezer tonna lisztet exportáltak, de nem tartják kizártnak, hogy félmillió tonnára növelik az éves kivitelt.
A gabona világpiaca folyamatosan változik, ugyanakkor egyre nagyobb szerepe van a malomiparnak és a lisztnek. Ez pedig lehetőség ad arra, hogy Ukrajna diverzifikálja a kockázatot és növeljük a profitját – jelentette ki Rodion Rybchinsky, az ukrán malomszövetség elnöke.
A liszt Ukrajna stratégiai terméke. Az elmúlt öt év mindegyikében az ukrán malmok folyamatosan növelték az export mennyiségét és új piacokra törtek be, miközben a hazai fogyasztás nem változott.
Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) adatai szerint 2015-ben Ukrajna már a világ tíz legnagyobb búzatermelője között szerepelt a világtermelés négy százalékával. A búza éves termésátlaga 23,6 millió tonna, míg a belpiaci fogyasztás átlaga 12,2 millió tonnát tesz ki.
Mindehhez Rodion Rybchinsky hozzá tette, hogy a közel ezer ukrán malom együttesen évi 3,2 millió tonna liszt előállítására képes. Tavaly az évtized eddigi legnagyobb mennyiségét, 257,5 ezer tonna lisztet exportált az ország, amely idén 300 ezer, jövőre pedig 350 ezer tonna kivitelét tervezi. A helyi malomszövetség szerint a jelenlegi kapacitásokkal is évi félmillió tonnára növelhető az éves lisztkivitel. (blog.syngenta.hu, agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Káposztapiaci sokk Nyugat-Ukrajnában: egyes termelők már ingyen adják a termést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország gazdasága 2025-ben: kilábalás a lassulásból, gyengébb forint és a vállalati stratégiai döntések növekvő jelentősége 2026 az ellenálló képesség próbája lesz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csökkent az agrár-külkereskedelem aktívuma 2025 első három negyedévében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorfláció: decemberben és januárban több termék is kisebb lett – pékáru, édesség, borotvabetét, mosogatószer is érintett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: a Covid alatt nem indult „alkoholhullám”, de egy szűk csoportnál nőtt a fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ugrásszerűen javult a magyar kkv-k hangulata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

