Ukrán agrárminiszter: Ukrajna nem zárkózik el attól, hogy a lengyelek ellenőrizzék gabonájának minőségét
Ukrajna készen áll arra, hogy a lengyel hatóságok ellenőrizzék a határon az ukrán gabona minőségét – jelentette ki Mikola Szolszkij ukrán agrárpolitikai miniszter egy szerdai tévéműsorban.

(Fotó: Pixabay)
„Ez egy kis probléma, hadd ellenőrizzék kollégáink. Nem félünk az ellenőrzésektől” – válaszolta a tárcavezető Michal Kolodziejczak lengyel mezőgazdasági miniszterhelyettes nyilatkozatára, amelyben utóbbi azt mondta, hogy az összes ukrán gabonát további ellenőrzésnek vetik alá a határon, mert szerintük rossz a minősége.
Szolszkij kiemelte, hogy valójában csekély mennyiségű gabonát exportál Ukrajna Lengyelországon keresztül
Az ukrán gazdálkodók 90 százaléka ugyanis már harmadik hónapja a tengeri kikötőkön keresztüli exportot részesíti előnyben. Emellett Ukrajna folyamatosan különböző szinteken tárgyal Lengyelországgal a mezőgazdasági termékek szállításával kapcsolatos kérdésekről. „Igyekszünk segíteni partnereinknek ennek a kérdésnek a megoldásában. Ugyanakkor határozottan elítéljük a provokációkat, amelyeket a határon láttunk” – szögezte le Szolszkij. A miniszter azt is hozzátette, hogy tavaly decemberben ötmillió tonna gabonát, egyéb őrleményt és olajat exportáltak az ukrán tengeri kikötőkből, és hozzávetőleg egymillió tonnát a Dunán keresztül, a szomszéd országokon át pedig kevesebb mint egymillió tonna lisztet, olajat és gabonát.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Az élelmiszer-kiskereskedelem és a vendéglátás harca a kényelemre vágyó vásárlókért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: újabb segítséget kapott a sertéságazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: Magyarország kezdeményezésére újabb uniós forrás segíti a tavalyi aszály által sújtott gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Napi 9 liter üzemanyagot is megspórolhat egyetlen futár – így alakítja az üzemanyag-felhasználást az online rendelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A vallást, a hidakat és a műtőt is meghódította a mesterséges intelligencia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

