Ukrajna tavaly is világelső volt étolajkivitelben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 08. 13. 11:08

Ismét a világ legnagyobb étolajexportőre lett Ukrajna 2020-ban, csakúgy, mint egy évvel korábban – közölték az ukrán Agribusiness Club nevű szövetség szakértői.

 

A közlemény szerint a legtöbb étolajat India, Kína és Hollandia importálta Ukrajnából. Indiába az ukrán export 31 százaléka, Kínába 20 százaléka, Hollandiába 10 százaléka – irányult.

India 1,9 millió tonna ukrán étolajat vásárolt, amely az ország teljes importjának 75 százalékát tette ki, Kína 1,2 millió tonnát, teljes behozatalának 59 százalékát, Hollandia pedig 600 ezer tonnát, importjának 87 százalékát vásárolta Ukrajnától.

Ukrajna fő versenytársai Oroszország, Argentína és Bulgária volt. A szakértők közleményükben kiemelték, hogy a napraforgóolaj Ukrajna tavalyi exportbevételének 11 százalékát tette ki. Ukrajna 2020-ban összességében 6,9 millió tonna napraforgóolajat szállított a külföldi piacokra 5,3 milliárd dollár értékben – írta az UNIAN.

A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy az ukrajnai üzletekben az állami statisztikai hivatal adatai alapján júliusban csaknem 80 százalékkal került többe az étolaj, mint egy évvel korábban.

Artem Pedorcsenko, az Agrárgazdasági Intézet tudományos kutatóközpontjának munkatársa szerint az étolaj belföldi ára már augusztusban csökkenhet, amikor elkezdődik a napraforgó betakarítása Ukrajnában, valamint várhatóan mérséklődni fog a termék világpiaci ára is.

Az amerikai földművelésügyi minisztérium szakértőinek előrejelzése szerint az ukrán napraforgótermés a 2021-2022-es marketingévben elérheti a 16,7 millió tonnát, ami 18 százalékkal, azaz 2,6 millió tonnával több, mint amennyi az előző marketingévben volt.

Ennek megfelelően a napraforgóolaj-termelés is 18 százalékkal fog emelkedni. Az említett időszakban Ukrajna várhatóan 6,99 millió tonna étolajt állít elő, míg az előző, 2020-2021-es marketingévben ez a mennyiség 5,934 millió tonna volt. Napraforgólisztből várhatóan 6,71 millió tonnát állít elő, amely egymillió tonnával haladja meg az előző marketingévi mennyiséget. (MTI)

Címkék: , ,

Kapcsolódó cikkeink