Újrahasznosító központot épített Magyarországon a Philip Morris

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 08. 31. 11:15

A Philip Morris 3 milliárd forintból újrahasznosító központot épített Magyarországon – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Gyálon, a létesítmény átadóján.

 

Miguel Coleta, a Philip Morris fenntarthatósági igazgatója, MTI/Illyés Tibor

Menczer Tamás közölte, hogy a beruházás 100 új munkahelyet hoz létre a Pest megyei településen. A dohányipari cég Magyarországon kívül csak Japánban épített ki hasonló központot – tette hozzá.

Az államtitkár azért is üdvözölte a vállalat döntését, mert hozzájárul a növekedési célok teljesítéséhez. Az adatok egyértelműek, a magyar gazdaság a válságot megerősödve hagyta maga mögött, és ezt ma már nem lehet „politikai lózungnak” minősíteni – fogalmazott. Kiemelte többek között, hogy az ország a valaha mért legnagyobb, európai viszonylatban pedig a harmadik legjelentősebb negyedéves növekedést érte el az év közepére, és – mint mondta – egyike annak a 7 uniós tagállamnak, amelyek már meghaladták a válság előtti teljesítményüket.

A Philip Morris fenntarthatósági igazgatója elmondta, hogy a gazdasági stabilitás, és a kedvező beruházási környezet miatt döntöttek Magyarország mellett. Miguel Coleta hozzátette, hogy az elektromos termékeiket a füstmentes jövő érdekében fejlesztették, újrahasznosításukhoz viszont feldolgozó központra lesz szükségük. A természeti környezet állapota aggasztó, de nincs még minden veszve, a tudomány segítségével elkerülhetők a legsúlyosabb következmények – hangsúlyozta.

Az igazgató közölte, hogy a központ havonta 150 ezer elektromos dohányeszközt dolgozhat föl, de az igényektől függően később jelentős mértékben növelhetik az üzem kapacitását.

A Philip Morris részvényeit a New York-i tőzsdén jegyzik, magyarországi vállalatuk 1991-ben létesült. A belföldi árbevétel 2019-ben megközelítette a 210 milliárd forintot, 2020-ban meghaladta a 230 milliárd forintot. A nettó árbevétel eközben 1 milliárd forintról majdnem 1,5 milliárd forintra nőtt.
Honlapja szerint a cég 180 országban értékesít, több mint 71 ezer munkavállalót foglalkoztat, éves árbevétele megközelíti a 80 milliárd dollárt. A Philip Morris világszerte ismert dohánytermékek forgalmazója, a legnépszerűbb márkák közül több is hozzájuk tartozik. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink