Újra próbálkozik Belgiumban az orosz MyPrice diszkont
A korábban Mereként ismert orosz keménydiszkont-lánc a MyPrice újra próbálkozik a belga piacon. Miután korábbi kísérlete hirtelen félbeszakadt, az anyavállalat médiabeszámolók szerint két MyPrice üzletett nyitott Opwijk és Boussu városában.
Az üzletekben előre csomagolt hús és szárazáru, valamint non-food termékek választéka várja a vásárlókat még a versenytárs német Aldi árainál is állítólag 20%-kal alacsonyabb árakon. Mindkét üzlet minimalista, és csak korlátozott árukészletet tart raklapokra kihelyezve.
A MyPrice harmadik Boomban létesítendő pop-up üzletével kapcsolatban először a termékek származásával, megközelíthetőségével és a helyi tűzoltók ellenállásával kapcsolatos problémákkal szembesült.
A Het Nieuwsblad flamand napilap azonban arról számolt be, hogy a MyPrice hamarosan megnyithatja kapuit. Az üzlet vezetői arról biztosítottak mindenkit, hogy termékeket Oroszországból nem, „kizárólag az EU-ból és Ukrajnából” importálnak.
Emellett az üzlet megközelíthetőségével kapcsolatban is megállapodás született, és az első biztonsági tanúsítvány is közel áll a véglegesítéshez – derült ki a beszámolóból.
MyPrice
A MyPrice azt állítja, hogy „Kelet-Európában a legnagyobb diszkontlánc”, amelynek több mint 10 országban működik. A lánc állítása szerint 2020 óta van jelen Belgiumban, és célja, hogy „a vásárlók igényeinek és preferenciáinak megfelelően” növekedjen.
A diszkont a belga piacra Ukrajna orosz megszállásának kezdeti szakaszában lépett. Eleinte ellenállásba ütközött, különösen az első, Opwijkban található üzletét illetően, amely mindössze négy hónap után bezárt az alacsony látogatottság miatt.
Emellett a hírek szerint aggályok merültek fel az árak feltüntetésével kapcsolatban is, ugyanis az nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
2024-ben ismét csökkent a belga sörexport
Újabb visszaesést könyvelhetett el a belga söripar 2024-ben: az exportált…
Tovább olvasom >Száz új üzletet nyit idén a Carrefour Spanyolországban
A Carrefour Spanyolország legalább 100 új üzlet megnyitását tervezi 2025-ben,…
Tovább olvasom >Megnyitotta 3000. európai üzletét az Action Olaszországban
Mérföldkőhöz érkezett az európai non-food diszkontlánc, az Action: megnyitotta 3000.…
Tovább olvasom >További cikkeink
„A polc nemcsak hely, hanem stratégia” – a P&G újragondolja a vásárlói élményt Magyarországon
Interjú Joanna Bohdanowicz-cal, a Procter & Gamble Közép-európai szenior igazgatójával…
Tovább olvasom >Brüsszel eljárást indított Magyarország ellen az árréskorlátozások miatt
Két kötelezettségszegési eljárást is indított Magyarország ellen az Európai Bizottság,…
Tovább olvasom >Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >