Újra nő a nyerstejár
2017 januárjában a mezőgazdasági termelői árak 2,6%-kal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva, ami a növényi termékek árának 8,9%-os csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 9,6%-os növekedéséből tevődik össze, olvasható a KSH gyorsjelentésében. A tej felvásárlási ára a 2015. januártól 2016. júliusig tartó időszak csökkenése után növekszik, és elérte a 2015. januári szintet: 2017 januárjában 94 forint/liter volt.
2017 januárjában 2016 januárjához képest a gabonafélék ára 13%-kal, a gyümölcsök ára 3,9, a zöldségféléké 3,6, a burgonyáé 8,8%-kal csökkent. Ugyanakkor az élő állatok termelőiár-szintje 8,4, az állati termékeké 12%-kal emelkedett.
Míg a vágóbaromfi ára 2,1%-kal csökkent egy év alatt, addig a vágósertésé 27%-kal nőtt. Utóbbi felvásárlási ára 2016. szeptemberig emelkedett, azóta 377 és 415 forint/kilogramm között ingadozik.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakáké 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedett a tojás csomagolóhelyi ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
20 éve stabil iránytű a hazai FMCG-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A munkavállalók fele nem támogatja a fizetések átláthatóságát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mindenkinek jut egy szelet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

