Újra megmérettetnek a fiatal vezetők

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 02. 10:24

Idén is kiírták az Év Fiatal Vezetője díjért zajló megmérettetést. A tavaly első alkalommal meghirdetett pályázat minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett zajlott, ezért a kiírók ezúttal is bizakodóak a pályázók egyre emelkedő számát illetően.

A kiíró Fiatal Vezetők Akadémiájának célja szerint a díjjal olyan elismerést kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szereptudatos megélésére hívja fel a figyelmet, így például a vezető saját önfejlesztésére, a hitelességre, tudatosságra, azaz a vezetés emberi oldalára.

– Nem egy újabb startup versenyt szerettünk volna, sokkal inkább arra hívni fel a figyelmet, hogy számos tehetséges fiatal vezető végzi a munkáját multinacionális cégeknél, kkv.-nál vagy éppen nonprofit területen, és az ő tevékenységük, habár arányaiban jóval többen vannak, mint a startup cégek vezetői, mégis alig kap figyelmet itthon – hangsúlyozta Tóth Annamária, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team szakmai vezetője.

A díjat tavaly azzal a szándékkal alapították, hogy hiánypótló módon keressék az országban azokat a fiatal vezetőket, akik tudatosak, hosszú távú küldetéssel bírnak, folyamatosan fejlesztik magukat és partnerként tekintenek a csapatuk tagjaira, jó példával járva elöl mások számára.

A díjra október végéig olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során.

Kapcsolódó cikkeink