Újra lesz vízfogyasztást népszerűsítő kampány az iskolákban és óvodákban
Idén is megszervezik a vízfogyasztást népszerűsítő kampányt, és ebben az évben először óvodák is jelentkezhetnek az úgynevezett Happy-hétre.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a május 8. és 12. között az előzetesen regisztrált iskolák és óvodák önállóan szervezik meg a Happy-hetet, maguk döntik el, hogy milyen foglalkozásokkal, játékokkal hívják fel a gyerekek figyelmét a vízfogyasztás fontosságára, illetve a cukros üdítők káros hatásaira.
A program megvalósításához a saját ötletek kivitelezése mellett az OGYÉI olyan oktatási anyagokkal segít, amelyekkel nagyobb tudásra tehetnek szert a gyerekek a vízfogyasztással kapcsolatosan.
Az óvodások és az iskolások által készített és 2017. június 2-ig beküldött pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, amely után a legjobb munkánkat díjazzák.
Az OGYÉI emlékeztetett, tavaly több mint ötvenezer gyerek aktív közreműködésével zajlott a Happy-hét, akik az ország 196 intézményéből küldték be az általuk elkészített pályamunkákat a vízfogyasztással kapcsolatos játékos felhívásra.
A vízfogyasztást népszerűsítő kampány indulásakor még csak hat iskola vett részt a programban, az elmúlt években már több száz intézmény csatlakozott az OGYÉI által elindított kezdeményezéshez, amellyel több ezer gyereket sikerült elérniük. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Arra ösztönzi az embereket az LG, hogy posztoljanak az optimista pillanatokról
Az LG Electronics (LG) globális közösségimédia-kihívást indított, amely arra ösztönzi…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország állásfoglalása a GVH által indított versenyfelügyeleti eljárással kapcsolatban
A Lidl Magyarország a Gazdasági Versenyhivatal által megindított versenyfelügyeleti eljárással…
Tovább olvasom >A Procter&Gamble különleges partnerséget jelentett be a Magyar Paralimpiai Bizottsággal és Hajmási Éva paralimpikonnal
A P&G nemzetközi szinten 12. éve kiemelt támogatója az olimpiai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >