Újra keresi Budapest legszebb teraszait a Főváros
Idén második alkalommal hirdeti meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a Főváros. A Terasz Budapest 2015 elnevezésű pályázatra három kategóriában jelentkezhetnek a vendéglátósok, a döntés pedig az öttagú zsűri és a közönség kezében lesz.
Budapest városképének meghatározó elemei a kerthelyiségek, tetőteraszok és a gangos házak belső udvarában rejtőzködő, ám mégis igen népszerű kiülős helyek. Ezek bemutatására és fontos, közösségteremtő szerepük kihangsúlyozására indította el 2014-ben a Terasz Budapest pályázatot a Főváros.
A pályázat kiírója és lebonyolítója a BVA (Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.), együttműködésben a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályával, idei újításként a legszebb – közterületen, illetve magánterületen üzemelő – teraszok és kerthelyiségek mellett egy harmadik, úgynevezett pop-up kategóriát is meghirdetett. Az új kategóriában azokat az innovatív megoldásokat díjazzák, amelyek nem állandóan, épületben üzemelő vendéglátóegységek kiegészítő elemei, hanem önmagukban működőképes, szezonális kitelepülések.
A bírálóbizottság által kiválasztott három győztes egy évig viselheti a Terasz Budapest 2015 címet. Az elismerés és a Sipos Balázs üvegművész által készített egyedi díjtárgyak mellett a legjobbak idén Raiker vásárlási utalványt is nyernek.
A pályázatra augusztus 28-ig jelentkezhetnek a teraszok a www.terasz.budapest.hu weboldalon, augusztus 31-től pedig ugyanitt szavazhat kedvenceire a közönség. Az internetes szavazáson legszebbnek ítélt terasz közönségdíjban részesül, a szavazók között pedig a szervezők 5 darab hellopay® kártyát sorsolnak ki.
Kapcsolódó cikkeink
Szallas.hu: az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szép selymes loadingom…
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Turisztikai kisvállalkozásokat támogató digitális kompetenciaközpontot hoznak létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MNB: módosultak az utasbiztosítások feltételei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

