Újra indul az „Együtt a babákért” CSR kampány

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 31. 11:01

A dm drogerie markt november 2-án induló kampányában immár második alkalommal tűzi ki célul a nehéz körülmények között élő családok és gyermekeik támogatását, melyben együttműködő partnerei a Katolikus Karitász és a Pampers.

„Tavaly első alkalommal szerveztük meg az Együtt a babákért kampányunkat” – nyilatkozta Kanyó Roland, a dm PR menedzsere. – „Nagy öröm volt számunka látni, hogy mennyire megérinti az embereket ez a téma. Vásárlóink aktív részvétele is megerősített bennünket abban, hogy idén ismét megszervezzük a programot.”

Magyarországon jelenleg több ezer család él hátrányos helyzetben, a regisztrált munkanélküliek száma pedig, még mindig 10% fölött van. A helyzet az elmúlt évet követően csak még rosszabb lett és egyre több az olyan családok száma, akiknél komoly gondot jelent a mindennapi élethez szükséges anyagi forrás előteremtése. A kisgyermekes családoknál ebbe a körbe tartozik a pelenka is, melynek megvásárlása szintén hatalmas pénzügyi megterhelést jelent a családoknak.

Pelenkával segítenek. Az előző évhez hasonlóan, minden dm üzlet szimbolikusan felvállalja a „keresztapai” szerepet egy-egy nehéz anyagi körülmények között élő kisgyermekes családnál. Így összesen 262 rászoruló családot tudnak támogatni. Az együttműködés során Pampers Sleep & Play pelenkákkal segítik az érintett családokat, a Karitász részletes pelenka-igényfelmérése alapján. Karancsi Zsolt, a P&G Vállalati Kapcsolatok Menedzsere elismerően nyilatkozott a programról: „Magyarország egyik vezető pelenkaforgalmazójaként a Procter & Gamble számára is kiemelten fontos a kisgyermekes családok támogatása, ezért örömmel csatlakozunk ismét a dm által 2011-ben indított „Együtt a babákért” elnevezésű kezdeményezéséhez. Meggyőződésünk, hogy összefogással sokat tehetünk a rászoruló családokért.”

A dm idén is számít hűséges vásárlói segítségére. A dm saját vásárlóit is szeretné bevonni a támogatásba és felhívni figyelmüket a nehéz körülmények között élő, kisgyermeket nevelő családokra, így ők a dm boltokban található infopulton keresztül 50 active beauty pont adományozásával járulhatnak hozzá egy-egy kisgyermek fél éves pelenka-csomagjának biztosításához. A termékeket mindehhez a Pampers biztosítja.

Az együttműködésről Écsy Gábor a Katolikus Karitász országos igazgatója így nyilatkozott: „A Katolikus Karitász évtizedek óta kiemelt figyelmet fordít azokra a kisgyermekes családokra, akik anyagi gondokkal küzdenek. Célunk, hogy minden újszülött érkezése felhőtlen öröm legyen. Az elmúlt évben mintegy 260 babának tudtunk egyenként 25 csomag pelenkával segíteni a dm vásárlóinak összefogásával. Szeretnénk ismét országszerte arra kérni a dm vásárlóit, hogy támogassuk idén is közösen a kisgyermekeket. Együtt a babákért! Együtt a családokért!”

„Bízunk vásárlóinkban és hiszünk abban, hogy az előző évhez hasonlóan programunkkal idén is sok családhoz eljut majd a segítség” – mondta Kanyó Roland a dm PR menedzsere.

Az „Együtt a babákért CSR kampány, a dm nemzetközi „együtt egymásért” programsorozatának részét képezi, melyről bővebben a www.dm-drogeriemarkt.hu honlapon olvashatnak a vásárlók.

Kapcsolódó cikkeink