Újra hihetetlen magyar siker a Bocuse d’Or-on
A magyar csapat második lett a Bocuse d’Or európai válogatóján!
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/03/Bocuse-dobogo-1024x638.jpg)
A dobogósok közös ünneplése
Hatalmas érdeklődés övezte a Hungexpón a Sirha Budapest keretein belül megrendezett Bocuse d’Or versenyt. Az európai válogatón 17 csapat mérte össze tudását és küzdött a lyoni világdöntőbe való kijutásért. A magyar csapat élén Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand étterem sous chefje, Nyikos Patrik commis-ként dolgozott a boxban. A boxon kívül, a coachként Széll Tamás koordinálta a munkát, a csapat elnöke Szulló Szabina volt. A magyar csapat szépen, kiegyensúlyozottan készítette el a két ételt. A verseny után közvetlenül arról számoltak be, hogy minden úgy sikerült, ahogyan tervezték, tökéletesen ugyanúgy készítették el az ételeket, mint a legutolsó gyakorlásukon, ezért akkor még az eredménytől függetlenül is nagyon pozitívan értékelték saját teljesítményüket.
A zsűri összefoglalói alapján a verseny ezúttal kiélezettebb volt, mint általában lenni szokott, az eredményhirdetés előtt többen elmondták, akik kóstolták az ételeket, hogy nem feltétlen a papírformára valósult meg az idei versenyen.
A hazai rendezésnek, és persze a kiváló eredménynek az az egyik legfontosabb hozadéka, hogy erősödik Magyarország jelenléte a nemzetközi gasztrotérképen.
Az eredmény:
I. Dánia
II. Magyarország
III. Norvégia
Különdíjak:
A legjobb commis: Svédország
A legjobb tányértéma: Egyesült Királyság
A legjobb hústál: Svédország
A lyoni döntőbe 10 csapat jutott „egyenes ágon” – a dobogósokon kívül Belgium, Finnország, Franciaország, Izland, Nagy-Britannia, Svájc és Svédország.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/03/Bocuse-vegeredmeny-1024x768.jpg)
Az első 10 helyezett jut tovább automatikusan, de elvben az úgynevezett szabadkártyával is el lehet jutni a döntőig
Kapcsolódó cikkeink
A Bocuse d’Or 2025 döntőjének eredményhirdetése – A nap képe
A Bocuse d’Or szakácsverseny idei lyoni döntőjén a fiatal magyar…
Tovább olvasom >Történelmi győzelem az ifjúsági szakács VB-n
A Bocuse d’Or előszobájaként is emlegetett Chaine Ifjúsági Szakács Világbajnokság…
Tovább olvasom >Minden tekintetben sikeres volt a SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás
Hatalmas sikerrel zárt az idei SIRHA Budapest. Kelet-Közép-Európa legjelentősebb nemzetközi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >