Újra Családbarát munkahely a Gödöllő COOP Zrt.

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 10. 28. 11:11

Családbarát munkahely díjakat adott át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára múlt hét pénteken a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében.

Coop-csaladbarat

Az idei kitüntetettek között ismét ott van a Gödöllő COOP Zrt., amely különdíjat kapott családbarát törekvéseiért.

A Családbarát munkahely-pályázatot 2000 óta hirdetik meg évente és 2011-től megújult formában, újragondolt tartalommal az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a cím odaítélésével a családbarát módon működő kis-, közép- és nagyvállalatokat, költségvetési szervezeteket díjazza.

A magasrendű elismerést a Gödöllő COOP már egymást követő második évben, egyrészről a meglévő emberközpontú irányítási politikája alapján és pályázatában megvalósításra vállalt előremutató projektelemek miatt kapta.

A cég családbarát projektjének részét képezi többek között a munkavállalók számára tartott egészséges életmód képzés, az 50 év feletti munkatársak számára indítandó stresszkezelés és burn-out tréning, valamint a kisgyermekes munkatársak számára időgazdálkodás tréning. Szerveznek továbbá családi napot, nyugdíjas találkozót, illetve a projektmunka szerves részét képezi majd a projekteredmények széles körű, belső és külső kommunikációja is.

A tervezett tevékenységek kettős célt szolgálnak: a munkatársak kiegyensúlyozottságát, valamint ebből fakadóan a munkatársak javuló hatékonyságát.

A Gödöllő COOP Zrt. esetében a Családbarát Munkahely díj nem az egyedüli, ilyen jellegű elismerés. A korábbi években a vállalkozás elnyerte a Közép-magyarországi Regionális Minőségi Díjat és a Magyar Üzleti Etikai Díjat is. A cég a kizárólag magyar tulajdonú COOP üzletlánc tagja és a gödöllői, illetve környéki kistérségekben jelentős, elismerten etikus foglalkoztató. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink